Sevcsuk ukrán nagyérsek: Ukrajnában állandó félelemben élnek az emberek

Kitekintő – 2021. április 21., szerda | 14:32

Az ukrán görögkatolikus egyház feje több portálnak is nyilatkozott nemrég az orosz fél aggasztó katonai jelenléte kapcsán.

Az ACI Prensának, a Catholic News Agency hírügynökség spanyol nyelvű partnerének a nagyérsek úgy fogalmazott: „Állandó rettegésben élünk, a legutóbbi felmérések szerint az ukrán lakosság 60 százaléka félelemben él, attól tart, hogy az oroszok katonai támadást indítanak.”

Az ukrán nép nevében kérem Önöket, imádkozzanak a békéért Ukrajnában, és azért, hogy a nemzetközi közösség lépjen közbe, hogy megoldódjon a konfliktus, és hogy meg lehessen akadályozni egy világméretű tűzvészt, amelyet ez a kanóc lobbant lángra” 

– fogalmazott az ötvenéves Szvjatoszlav Sevcsuk érsek.

A 44 millió lakosú Ukrajna és Oroszország között 2014 februárjában tört ki háborús konfliktus, amely főleg az ország keleti részét érintette. A felek 2020 júliusában tűzszünetet kötöttek; az elmúlt hónapokban azonban egyre gyakrabban sértették meg az egyezményt, Oroszország pedig csapatösszevonást hajtott végre az ukrán határ közelében.

„Megdöbbent és nyugtalanít minket, hogy egyre erősebb az orosz katonai jelenlét hazánk küszöbén – mondta Sevcsuk nagyérsek. – Úgy látjuk, a mostani a legintenzívebb fegyverkezés a háború kezdete óta. Ez olyan tény, amit a nemzetközi közösség sem hagyhat figyelmen kívül.”

Ferenc pápa az április 18-i Regina Coeli imádság után hangoztatta:

„Nagy aggodalommal követem a Kelet-Ukrajna egyes területein zajló eseményeket, ahol az utóbbi hónapokban sokszor megszegték a tűzszünetet, és nagy aggodalommal figyelem a katonai tevékenységek növekedését.

Nyomatékosan kérem, hogy kerüljék el a feszültség szítását, és helyette olyan gesztusokat tegyenek, amelyek képesek előmozdítani a kölcsönös bizalmat és elősegíteni az olyannyira szükséges és kívánatos megbékélést és békét.

Vegyék szívükre a súlyos humanitárius helyzetet is, amelyben a lakosság van, mely iránt szeretném kifejezi lelki közelségemet.”

A pápa ezután egy Üdvözlégy elimádkozását kérte és vezette.

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij hétfőn köszönetét fejezte ki Ferenc pápának együttérző szavaiért.

A Vatican Newsnak adott interjúban Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek hálásan köszönte a Szentatya békét kérő szavait az ukrán nép és az Ukrajnai Egyházak és Vallásos Szervezetek Tanácsa (UCCRO) nevében is, melynek jelenleg ő az elnöke.

Nem csak amiatt félnek, mert az elfoglalt Donbasz (Donyec-medence) területén felerősödtek a katonai cselekmények, hanem attól is, hogy új, direkt invázió indul ukrán területen – magyarázta az érsek –, ami rengeteg áldozattal járna, és súlyos humanitárius helyzetet eredményezne az amúgy is elszegényedett országban.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás és fotó: CNA; AciPrensa; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria