Sok ezren keresték fel a kerekesszékbe kényszerülő Nucciát bölcs szavaiért

Kitekintő – 2020. október 15., csütörtök | 20:15

Gaetana Tolomeo számára – úgy tűnt – nem sok lehetőséget kínál az élet, mégis: a Lélek ajándékaival ezreknek segített.

Nuccia, eredeti nevén Gaetana Tolomeo Olaszország Calabria régiójában, Catanzaro városában született 1936. április 10-én, nagypénteken. Édesapja július 12-én kereszteltette meg őt a helyi Rózsafüzér Királynője-templomban – mintha érezte volna, hogy lánya felnőttként szinte le sem teszi majd a rózsafüzért. Nuccia becenéven ismerte őt mindenki – idővel az egész ország.

Nuccia súlyos paralízisben szenvedett kicsi kora óta. Négy évvel fiatalabb öccse szintén súlyos beteg volt, ő 1944-ben meghalt. Az addigra nyolcesztendős kislány betegségét illetően sem volt optimistább a prognózis, állapota egyre romlott, ágyhoz kötve vagy székben ülve töltötte napjait.

Nuccia azonban a Szentlélek erejére hagyatkozott, és igyekezett mentes maradni az önsajnálattól. Elfogadta betegségét és a szenvedést, útnak tekintette, mely a bűnösök szívéhez vezet.

Hamarosan elkezdtek tanácsot kérni tőle az emberek, sokan elzarándokoltak hozzá: köztük papok, szerzetesek és nővérek, világiak – mind azért jöttek, hogy a négy osztályt kijáró, mozgásában korlátozott Nuccia bölcs szavait hallhassák.

Nuccia betegségében meglátta a lehetőséget, hogy Jézus szenvedésében osztozhasson. Akik találkoztak vele, megfigyelték, hogy a rózsafüzér szüntelenül a kezében van. Amilyen gyakran csak lehetett, részt vett szentségimádáson is. Betegsége ellenére bekapcsolódott az Actio Catholica tevékenységébe is. Mélységesen tisztelte Pio atyát.

1994-től vendégként szerepelt a helyi Radio Maria adásaiban; elsődleges céljának azt tekintette, hogy elvigye az evangéliumot a leginkább rászorulóknak: elsősorban a drogfüggőknek, a prostituáltaknak, a szükséget szenvedő családoknak. Műsora rendkívül népszerű lett, bekapcsolódott az Il Fratello című programba is, ahova betelefonálhattak a tanácsra kérő emberek, és Nuccia válaszolt kérdéseikre. A műsorvezető, Federico Quaglini lelki témákban kérte Nuccia tanácsát.

Gaetana Tolomeo, Nuccia 1997. január 24-én hunyt el, 60 éves korában. A Radio Maria másnapi adását az ő emlékének szentelte.

2019 áprilisában a Vatikán elismerte hősies erényeit; Tiszteletreméltó Gaetana Tolomeónak már egy csodát is tulajdonítanak.

Nuccia imája

„Uram, szereteted ereje tegyen engem kegyelmed hirdetőjévé. Alakítsa át panaszomat végtelen örömmé: az élet himnuszává, amely legyőzi a halált, és a remény üzenetévé válik a szomorú lelkek számára. Uram, köszönöm az élet ajándékát. Jézus, köszönöm, hogy könnyeimet örömmé formáltad. Köszönök mindent, jó és irgalmas Atyám! Dicsőítelek és áldalak, köszönetet mondok a kapott szeretet minden gesztusáért, de elsősorban minden elszenvedett hiányosságért. Különösen is köszönetet mondok a mozgásképtelenség ajándékáért, amely az elengedés, az alázat, a türelem és a hála igazi iskolájává vált számomra, az én Getszemáni-kertem barátainak pedig a szeretet és minden más erény gyakorlásának iskolája.”
(Forrás: Vatikáni Rádió)

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Pasquale Pitari OFMCap/Aleteia.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria