Százéves a plébános, Pio atya lelki gyermeke, akinek négy fiúgyermeke is pap

Kitekintő – 2019. június 4., kedd | 9:01

Június 4-én a rimini székesegyházban ünneplik Probo Vaccarini századik születésnapját, a szentmisét Francesco Lambiasi püspök mutatja be. „Szent és népes családod lesz” – mondta neki fiatal korában Pio atya.

Probo atya több mint harminc éve plébános a Riminihez tartozó San Martino in Venti templomában. Már az is különlegesség, hogy százévesen még aktívan vezet egy plébániát, az életét mégsem ez teszi a leginkább különlegessé.

Fiatalkorában ismerte meg Pio atyát, mert sokszor zarándokolt San Giovanni Rotondóba. Az egyik gyónáskor arra buzdította a szent életű szerzetes, hogy házasodjon meg, és legyen szent, népes családja. Feleségül vette Anna Maria Vannuccit, hét gyermekük született. Az egyik lányát is Pio atya keresztelte, mind a négy fia áldozott Pio atyánál. Tizennyolc éven át volt házas, 1970-ben halt meg szeretett felesége, a gyermekeit ettől kezdve egyedül nevelte fel.

Nem sokkal ezután érezte a hívást az Egyház szolgálatára. Teológiai tanulmányai elvégzése után diakónussá, majd 1988-ban, 69 évesen pappá szentelték. San Martino in Venti templomának plébánosa lett. Valóban „szent” családja volt: vele majdnem egy időben lett pap négy fiúgyermeke is, az egyik lánya – a három közül – a megszentelt élet mellett döntött, fogadalmat tett egy világi intézményben.

Probo atya szeret olvasni, maga is több könyvet írt. Az egyik lányával él a család régi otthonában. Mindennap szentmisét mutat be, és mindenkihez van egy-két jó szava, szívesen, sokat gyóntat.

Forrás és fotó: Avvenire; Ilrestodelcarlino.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria