Százezrek meneteltek Lengyelországban az életért és a családért

Kitekintő – 2019. június 12., szerda | 11:40

Mintegy negyedmillió ember, döntően családok vettek részt a hétvégén szerte Lengyelországban azon a meneten, melyet 130 városban tartottak az élet és a család védelmében.

A polgári kezdeményezéshez idén is sok püspök és pap csatlakozott, hogy kifejezzék egyetértésüket az Egyház tanítása jegyében is azzal az alapelvvel, hogy a szexuális nevelés döntő mértékben a család feladata – adja hírül a lengyel püspöki konferencia sajtóügynöksége.

Lengyelországban az első életvédő menetet 2006-ban Varsóban tartották. Azóta minden évben megrendezik és egyre többen vesznek részt a felvonulásokon, hogy a családok és főként a nagycsaládok jelenléte adjon minél nagyobb nyomatékot a legszentebb emberi értéknek. 2018-ban kétszázezren vonultak fel, idén június 9-én, pünkösdvasárnap már csaknem negyedmilliónyian.

Varsóban tízezer ember vett részt a meneten, melynek egyik fő követelése az volt, hogy töröljék el a szexuális nevelés bevezetését az iskolákban. Kamil Zwierz, a Családért és az Életért Központ elnöke a menet céljaként a következőt jelölte meg: „A menet a családért és az életért idén a szexuális nevelés problémája miatt szerveződött, mely a gyermekek és a fiatalok egészséges fejlődését fenyegeti, noha a szexuális nevelés feladata elsősorban a szülőké. Éppen ezért határozottan szembe kell szállnunk ezzel a tervezett iskolai felvilágosítással.”

A varsói menet Kopernikusz szobrától indult, és a városházához vezetett. A békésen felvonuló résztvevők egy száz méter hosszú lengyel zászlót vittek magukkal, a fiatalok és a gyerekek kezükben színes léggömböket tartottak. A menet indulása előtt szentmisén vettek részt a Szent Kereszt-templomban, melynek végén Kazimierz Nycz bíboros, varsói metropolita érsek megáldotta a felvonulókat Romuald Kamiński érsekkel, Varsó-Prága főpásztorával együtt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: TVP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria