Szent II. János Pál eddig ismeretlen csodájáról vall személyi inasa

Kitekintő – 2018. április 27., péntek | 19:12

A 83 éves Angelo Gugel, aki három pápa – I. János Pál, II. János Pál és XVI. Benedek – személyi inasa volt, a vele készült interjúban beszélt a II. János Pál közbenjárásának tulajdonított csodáról, amelynek maga is szemtanúja volt. A Corriere della Serában megjelent interjút a KAI foglalta össze.

Angelo Gugel, mielőtt pápai inas lett, a vatikánvárosi csendőrség tagja volt. A „csoda”, amelyről az interjúban beszámol, a feleségével, Maria Luisával történt. Első gyermekük halva született. Ezután határozták el, hogy minden gyermekük második neve Maria lesz. Negyedik gyermeküket Carla Luciana Maria névre keresztelték, Karol Wojtyła és Albino Luciani pápák tiszteletére. A kislány 1980-ban született, II. János Pál pápa közbenjárására. Gugel elmondása szerint felesége várandósságának utolsó szakaszában súlyos problémák léptek fel. A Gemelli klinika nőgyógyászai kizártnak tartották, hogy világra hozza a gyermeket.

„Egy nap II. János Pál így szólt hozzám – mondta el Angelo Gugel –: a szentmisét ma a feleségedért mutattam be.” 1980. április 9-én Maria Luisát bevitték a műtőbe, hogy császármetszést végezzenek. A műtőből kifelé Villani doktor megjegyezte: „Valaki biztosan nagyon imádkozott.” A születési kartonra ezt írta: „reggel 7.15”. Az a perc volt ez, amikor a pápa reggeli szentmiséjén a Sanctust énekelték. A reggelinél Tobiana Sobotka nővér, az Apostoli Palotában szolgáló szerzetesnővérek elöljárója tájékoztatta a pápát, hogy megszületett Carla Luciana Maria. „Deo gratias!” – kiáltott fel II. János Pál, aki április 27-én magánkápolnájában személyesen keresztelte meg a kislányt.

Gugel az interjúban beszélt I. János Pál mellett végzett szolgálatáról és Luciani pápa váratlan haláláról is; kizártnak tartja, hogy a halált természetes okokon kívül valami más okozhatta volna.

II. János Pál mellett való szolgálata két nappal a pápa megválasztása után kezdődött. Most is emlékszik, hogy a lengyel pápa megkérte, ellenőrizze, hogy helyesen hangsúlyozza-e az olasz szavakat. „Két hónappal később, amikor találkozott volt csendőrtársaimmal, igencsak meglepett egy megjegyzésével: »Ha rosszul hangsúlyozok egy szót, az 50 százalékban Angelo hibája« – mondta, miközben rám mosolygott” – idézte fel emlékeit a volt pápai inas.

Elmesélte személyes élményeit arról az exorcizmusról is, amelyet II. János Pál végzett a Szent Péter téren az egyik általános kihallgatáson: „Én is ott voltam. A lány habzó szájjal káromkodott, síri hangon. Az egyik püspök félelmében elfutott. A Szentatya magába mélyedve imádkozott latin nyelven. Végül megérintette a lány fejét, és a megszállott arca azonnal megnyugodott és derűssé vált. Láttam, amikor a VI. Pál teremben ugyanilyen szertartást végzett szintén egy audiencia után.”

Gugel beszélt azokról a kirándulásokról is, amikor II. János Pál pápa inkognitóban hagyta el a Vatikánt. Hangsúlyozza, hogy az újságok nem mindig írtak ezekről a kirándulásokról. A Szentatya különösen szerette Abruzzo hegyeit. A hűséges inas megemlítette azt is, hogy 27 év alatt II. János Pál soha nem kért az asztalnál semmit, mindig azt ette, ami volt.

A legmélyebb benyomást II. János Pál pápa utolsó percei gyakorolták rá, 2005. április 2-án. Családjával a Szentatya ágya mellett állt. „Utoljára érkezett Carla Luciana Maria. Ahogy belépett a szobába, a pápa felébredt, kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. Mintha azt akarta volna mondani: »Megismerlek, tudom, hogy ki vagy«” – emlékezik Angelo Gugel.

Megemlítette azt is, hogy pápasága első kilenc hónapjában XVI. Benedek mellett is szolgált, és időnként később is kérték segítségét, annak ellenére, hogy már nyugdíjba vonult. 2010-ben az egész augusztust a Szentatyával töltötte Castel Gandolfóban. „Búcsúzáskor azt mondtam neki, hogy úgy éreztem magam, mintha családtag lennék. Azt felelte: »De hiszen mindig családtag vagy itt«” – idézte fel emlékeit Gugel, majd hozzátette, hogy nemrég ismét meglátogatta XVI. Benedeket. „Úgy láttam, hogy teljesen tudatában van annak, ami történik. Csak a járása bizonytalan, ülve kell bemutatnia a szentmisét is” – mondta a Corriere della Serának Angelo Gugel, aki három pápa inasa volt.

Fordította: Koncz Éva

Forrás és fotó: EKAI.pl

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria