A Szentatya 2010. karácsonyi „Urbi et orbi” üzenete - videóval

Kitekintő – 2010. december 25., szombat | 12:30

Karácsony napján XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer ember előtt mondta el üzenetét. A pápa a szokás szerint több nyelven köszöntötte a híveket, közöttük magyarul is. Az Urbi et orbi üzenet magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

„Az Ige testté lett…” (Jn 1,14).

    Kedves testvéreim, akik itt Rómában és a földkerekségen hallgattok, örömmel hirdetem meg Karácsony üzenetét: Isten emberré lett és eljött, hogy köztünk lakjon. Isten nincs távol: közel van, sőt ő az „Emmánuel”, a velünk való Isten. Nem ismeretlen: van arca, mégpedig Jézusé.

    Ez egy mindig új üzenet, mindig meglepő, mivel meghaladja a mi valamennyi legmerészebb reményünket. Mindenekelőtt azért, mert ez nem csupán egy üzenet: ez egy esemény, egy történés, amelyet hiteles tanúk láttak, hallottak, személyesen érintették a názáreti Jézust! Amikor vele voltak, megfigyelték cselekedeteit, hallgatták szavait és felismerték Jézusban a Messiást. Látták őt, miután feltámadt, azután hogy keresztre feszítették, bizonyosak voltak abban, hogy Ő, valóságos ember, ugyanakkor valóságos Isten volt, az Atyától jött egyszülött Fiú, akit kegyelem és igazság tölt el (vö. Jn 1,14).

    „Az Ige testté lett.” Ezzel a kinyilatkoztatással szemben újra felrémlik bennünk a kérdés: hogyan lehet ez? Az Ige és a test ellentétes valóságok, hogyan tud az örök és mindenható Ige törékeny és halandó emberré válni? Nincs más válasz, mint: Szeretetből. Aki szeret, az meg akarja osztani magát a szeretett személlyel, egy akar lenni vele, és a Szentírás éppen így mutatja be Isten népe felé forduló hatalmas szeretetének történetét, amely csúcspontját Jézus Krisztusban érte el.

    Valójában Isten nem változik: ő hű marad önmagához. Aki a világot teremtette ugyanaz mint aki meghívta Ábrahámot, mint aki kinyilatkoztatta nevét Mózesnek: Én vagyok, aki vagyok… Ábrahám, Izsák és Jákob Istene… Isten irgalmas és kegyes, gazdag a szeretetben és a hűségben (vö. Kiv 3,14-15; 34,6). Isten nem változik, ő a Szeretet mindöröktől és mindörökké. Ő önmagában közösség, egység a Háromságban, minden műve és szava a közösségre irányul. A megtestesülés a teremtés csúcspontja. Amikor Mária méhében, az Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésével testet öltött Jézus, az Isten Fia lett emberré, a teremtmény csúcspontjára érkezett. Az univerzum (a mindenség) teremtő elve, a Logosz, élni kezdett a világban, időben és térben.

    „Az Ige testté lett.” Ennek az igazságnak a fénye abban mutatkozik meg, aki hittel befogadja, mert ez a szeretet misztériuma. Csak az jut el Karácsony világosságára, aki megnyílik a szeretetben. Így volt ez a betlehemi éjszakában, és így van ez ma is. Isten Fiának megtestesülése olyan esemény, amely a történelemben ment végbe, ugyanakkor túl is lépett rajta. A világ sötétségében kigyulladt egy új fény, amelyet az Üdvözítőre nyitott hit egyszerű szemeivel, szelíd és alázatos szívvel is láthatunk. Amennyiben az igazság csak egy matematikai képlet lenne, akkor bizonyos értelemben önmagától kötelezne. Ám az Igazság Szeretet, amely megkívánja a hitet, a mi szívünk „igenjét”.

    S valójában mit is keres a szívünk, ha nem azt az Igazságot, amely Szeretet? Ezt keresi a gyermek a maga kérdéseivel, amelyek lefegyverezők és izgalmasak. Ezt keresi a fiatal, akinek meg kell találnia élete mélységes értelmét. Ezt keresi az érett férfi és nő, hogy családi és hivatásbeli kötelezettségét teljesítse. Ezt keresi az idős ember, hogy földi létének beteljesedést adjon.

    „Az Ige testté lett.” Karácsony üzenete világosságot jelent a népeknek azon az úton, amelyen együtt halad az emberiség. „Emmánuel”, Velünk az Isten úgy érkezett mint az igazság és a béke Királya. Országa – tudjuk – nem e világból való, mégis fontosabb ennek a világnak minden uralmánál. Mint az emberiség kovásza: ha hiányozna, akkor kevesebb lenne az erő, amely az igazi haladást előmozdítja. Serkenti a közjóért való együttműködést, a felebarátaink iránti önzetlen szolgálatot, az igazságért folytatott békés küzdelmet. Hinni Istenben, aki meg akarta osztani velünk a történelmet – állandó buzdítás a történelemben való elkötelezettségre, olykor még ellentmondásai közepette is. A reménység oka mindazoknak, akiknek méltóságát megsértik és fenyegetik, mivel Ő, aki Betlehemben született azért jött, hogy megszabadítsa az embert minden szolgaság gyökerétől.

    Karácsony világossága ragyogjon fel újra azon a Földön, ahol Jézus született és indítsa az izraelieket és a palesztinokat arra, hogy keressék az igaz és békés együttélést. Emmanuel eljövetelének vigasztaló üzenete enyhítse a fájdalmakat és vigasztalja azokat a kedves keresztény közösségeket, akik Iraqban és az egész Közel Keleten élnek, megerősítve őket és reményt adva nekik a jövőre, ugyanakkor arra bíztatva a Nemzetek felelőseit, hogy gyakoroljanak együttérzést irántuk. Ugyanez valósuljon meg mindazok javára, akik Haitiben még mindig szenvednek a pusztító földrengés következményeként és a kolera járvány miatt. Ne feledkezzünk el a Columbiában és Venezuelában valamint Guatemalában és Costa Ricában élőkről sem, akiket a természeti csapások sújtottak.

    Az Üdvözítő születése nyissa meg a maradandó béke távlatait és a hiteles fejlődést Somalia, Darfur és az Elefáncsontpart népeinek; mozdítsa elő a politikai és szociális megszilárdulást Madagaszkáron, hozzon biztonságot és az emberi jogok tiszteletben tartását Afganisztánban és Pakisztánban; bátorítsa a párbeszédet Nicaragua és Costa Rica között és támogassa a kiengesztelődést a kóreai félszigeten.

    Az Üdvözítő születésének ünnepe erősítse a hit és a türelem lelkületét és adjon bátorságot a kínai kontinensen lévő egyháznak, hogy ne veszítsék lelki erejüket vallási és lelkiismereti szabadságuk korlátozásában, tartsanak ki a Krisztus és Egyháza iránti hűségükben, életben tartva a reménység lángját. A „Velünk való Isten” adjon kitartást mindazoknak a keresztény közösségeknek, amelyek a megkülönböztetés és az üldözés miatt szenvednek, és keltse fel a politikai és vallási vezetőkben azt a szándékot, hogy elkötelezetten valósítsák meg mindenki teljes vallásszabadságát!

    Kedves Testvéreim! „Az Ige testté lett”, köztünk lakozott. Ő az Emmánuel, az Isten, aki közel jött hozzánk. Szemléljük együtt a szeretetnek ezt a nagy misztériumát, engedjük, hogy az a fény világosítsa meg a szívünket, amely a betlehemi barlangban gyulladt! Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek!

(fordította: Pákozdi István)

 

Magyar Kurír