Szentszéki ENSZ-megfigyelő: A vízhez jutás alapvető emberi jog

Kitekintő – 2017. július 26., szerda | 13:39

A kulturális és ökológiai válság súlyosságának tudatosítása új szokásokat kell, hogy eredményezzen – fogalmazott Ferenc pápa „Laudato si’” kezdetű enciklikájában. Ivan Jurikovič érsek, szentszéki ENSZ-megfigyelő Genfben nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a vízzel kapcsolatos problémákról.

A világban sohasem volt ennyire nagy szükség bátor állásfoglalásra azon a téren, hogy mindenki számára biztosítsuk a vízhez való hozzáférés lehetőségét – a Szentatya szerint ez az igazságosság problémájához köthető. A Szentszék genfi képviselete, az úgynevezett állandó ENSZ-missziója hozzájárul a világszervezet által kidolgozott „Agenda 2030” globálisan fenntartható fejlődési keretrendszer megvalósításához, amelyet a szegénység felszámolása érdekében hoztak létre. 

Az ENSZ adatai szerint naponta közel ezer gyermek hal meg vízhez köthető betegségekben, közel kétmilliárdan fogyasztanak szennyezett vizet, és minden évben kétmillió ember hal meg víz okozta betegségekben. Súlyos számokról van szó – figyelmeztet a szentszéki megfigyelő. Majd hozzáteszi: a nemzetközi közösség célja, hogy megállítsa és visszafordítsa e tendenciát; minden állam arra kapott meghívást, hogy jogi lépéseket tegyen ennek érdekében, és saját stratégiát dolgozzon ki a célkitűzések megvalósítása érdekében.

Jurikovič érsek tájékoztatása szerint a szentszéki állandó misszió szeptember 14-én Genfben ismertet egy kiadványt, amelyben a vízhez való hozzáférés piacából származó következményeket elemzi. A dokumentum különleges figyelmet szentel a víz kereskedelmi célokra való felhasználásából adódó problémákra; kiemeli a technikai együttműködés példáit, amelyeket a nem kormányzati katolikus szervezetek valósítottak meg; rámutat a klímaváltozás és a vízhez való hozzáférés hiányából fakadó elvándorlás témájára.

A Szentszék álláspontja szerint minden személynek joga van a biztonságos ivóvízhez való hozzáféréshez, amely alapvető emberi jog és döntő kérdés a mai világban. Vannak azonban olyan országok, ahol ezt nem ismerik el a törvénykezés szintjén. Túl kell lépni az önzésen, amely megakadályozza ennek az életbevágóan fontos jognak a megvalósítását – hangsúlyozza a szentszéki ENSZ-megfigyelő.

A víznek központi szerepet kell biztosítani a közösséget érintő politikában. A vízhez jutás döntő jelentőségű az emberi élet szempontjából, és meghatározza az emberiség jövőjét. Elsődleges szerepe van annak is, hogy a következő nemzedékben tudatosítsuk a valóság súlyosságát. A Szentszék elkötelezetten küzd, hogy elősegítse a párbeszédet e témáról, és egységesítse az ebben az ügyben megszólaló hangokat. A találkozás kultúrájában nélkülözhetetlen, hogy minden állam biztosítsa a biztonságos és minőségi vízhez való egyetemes hozzáférést – szögezte le Ivan Jurikovič érsek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír