Tauran bíboros Szaúd-Arábiában: A keresztények ne legyenek másodrendű állampolgárok

Kitekintő – 2018. április 26., csütörtök | 17:20

Április 13. és 20. között Szaúd-Arábiában járt Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke. Ez volt az első alkalom, hogy egy vatikáni dikasztérium vezetője járt a szaúdi királyságban.

Párbeszéd, együttműködés, a vallások szerepe a terrorizmus leküzdésében: ezek voltak Tauran bíboros szaúd-arábiai látogatásának fő témái. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke április 13-án érkezett Riádba, ahol Mohammed bin Abdurrahman bin Abdulaziz herceg, a főváros helyettes kormányzója fogadta. Tauran bíboros találkozott a Szaúd-Arábiában élő és dolgozó keresztényekkel, akikhez buzdító szavakat intézett.

„Rendkívüli találkozásról van szó, hiszen szentszéki dikasztérium vezetője eddig még nem járt az országban – mondta el Tauran bíboros a Vatican Newsnak adott interjújában. – Ne feledjük, hogy Szaúd-Arábiában található az iszlám két szent helye, Mekka és Medina. A most létrejött egyezség mind a szaúdi monarchia, mind Ferenc pápa támogatását élvezi.” A látogatás előtt az arab sajtó nyolc vezércikket közölt arról az együttműködési megállapodásról, amelyet most írtak alá. Ilyen szándéknyilatkozat van életben például a Szentszék és Marokkó között is, melynek értelmében háromévente találkozót tartanak a vallásközi párbeszéd elmélyítésére.

Tauran bíboros szaúd-arábiai látogatása során emlékeztetett rá, hogy valamennyi vallást egyenlő módon kell kezelni, illetve, hogy az együttélés legnagyobb ellensége a tudatlanság. A vallásokat fenyegető két fő veszély a terrorizmus és a tudatlanság. A jövő kulcsa a nevelésben rejlik, nincs más út. Tauran bíboros szaúdi találkozói során ezt is igyekezett tudatosítani. „Fontos, hogy az iskolákban kedvezően mutassák be a keresztényeket és a nem muszlimokat, hogy soha ne tekintsék őket másodrangú állampolgároknak.”

Az együttműködési nyilatkozat előremutató lépésnek, a párbeszéd irányában való elmozdulásnak tekinthető – Tauran bíboros szerint tükrözi, hogy Szaúd-Arábia vezetői szeretnék megváltoztatni az ország jelenlegi arculatát. A fiatalok a legfogékonyabbak a vallásközi párbeszédre. Sokan külföldre mennek tanulni, ahonnan megváltozott nézőponttal térnek vissza. Az új generáció valóban segíthet csapásirányt váltani. Valószínű, hogy a Szentszék és Szaúd-Arábia között aláírt megállapodás alapján megrendezendő első ülés éppen a nevelés témájával foglalkozik majd. „A lényeg, hogy túllépjünk a szavakon és szövegeken, és konkrétan cselekedjünk – mutatott rá a bíboros. – A fiatal nemzedék készen áll erre, és a megfelelő eszközök is a kezükben vannak hozzá.”

„Keresztények és muszlimok képesek meghallgatni egymást, együtt dolgozni és létrehozni valamit. A világ változik, ezt mutatja a történelem. Ha pedig lehetséges volt az elmúlt évszázadokban, miért ne lenne ma is az?” – zárta  a Vatican Newsnak adott interjút Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria