Teréz anya a kalkuttai érsekség társvédőszentje lett

Kitekintő – 2017. szeptember 6., szerda | 13:38

Teréz anya a kalkuttai főegyházmegye társvédőszentje lett szeptember 5-én, a szent liturgikus emléknapján – jelentette be Thomas D’Souza, a város érseke.

A döntés alapját jól összefoglalja az a gondolat, melyet Ferenc pápa mondott 2016. szeptember 4-én, Teréz anya római szentté avatásának ünnepi homíliájában: „Teréz anya egész élete során az isteni irgalom nagylelkű adományozója volt, amikor azt mindenki számára elérhetővé tette az emberi élet befogadásán és védelmén keresztül, beleértve a meg nem született, elhagyott és elvetett életeket is.”

Kalkuttában, a Legszentebb Rózsafüzér-székesegyházban szeptember 5-én, délután tartott szentmise keretében nyilvánította Thomas D’Souza érsek Teréz anyát a kalkuttai főegyházmegye társvédőszentjének, aki így Xavéri Szent Ferenc mellett a tízmilliós metropolisz patrónája is lett. A társvédőszentté nyilvánítás hivatalos dokumentumát Giambattista Diquattro érsek, India és Nepál apostoli nunciusa olvasta fel. A nuncius kora reggel hat órakor mutatott be szentmisét a Szeretet Misszionáriusai kalkuttai anyaházában Teréz anya tiszteletére.

Teréz anya a fáradhatatlan szeretet jelképe nemcsak a keresztények számára, hiszen a különféle vallások tagjai éppúgy szerették és tisztelték őt szerte a nagyvilágon, de különösen Kalkuttában. Erről tanúskodott az a vallásközi megemlékezés, melyet szeptember 4-én, hétfőn tartottak Teréz anya kalkuttai sírjánál, melyen szikh, hindu, muszlim és buddhista vallási vezetők és hívek vettek részt.

Thomas D’Souza érsek az AsiaNews katolikus missziós hírügynökségnek elmondta: a megemlékezés során minden felekezet vezetője üzenetet olvasott fel saját közössége nevében, és imádságot mondott. Jelen volt a kezdeményezés nagy szorgalmazója, Nyugat-Bengál indiai állam miniszterelnöke, Mamata Banerdzsi, aki tavaly részt vett Rómában Teréz anya szenttéavatási szertartásán is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria