Tízezrek menekülnek az Etiópiában dúló fegyveres konfliktusok elől – Az Egyház a békéért imádkozik

Kitekintő – 2020. december 2., szerda | 16:11

Az etióp kormány bejelentette, hogy a hétvégén visszafoglalták az ország északi részén fekvő Tigré tartomány székhelyét, Mekelét, és kihirdette a győzelmet a Tigréi Népi Felszabadító Front (TPLF) felett. Debretsion Gebremichael tigréi vezető szerint azonban a konfliktus nem ért véget, sőt, könnyen kiterjedhet más országokra is.

A TPLF vezetője tagadja, hogy Dél-Szudánba menekült volna; állítása szerint a szervezet fegyveres erői katonákat hurcoltak el a szomszédos Eritreából, Wukro közelében, Mekelétől körülbelül 50 kilométerre északra.

Az etióp katolikusok továbbra is az ország békéjéért imádkoznak. A harcok fokozódása, a feszült helyzet kapcsán Berhaneyesus Souraphiel bíboros, Addisz-Abeba érseke a testvérek megsegítésének fontosságát hangsúlyozta. A főpásztor az etiópiai katolikus egyház apostoli bizottságának tagjaihoz fordulva emlékeztetett arra, hogy az Egyház velük volt az ország minden részén, még ha az adigrati egyházmegye Mekele városában ebben nem is tudott részt venni.

Az etiópiai katolikus püspökök november elején az erőszak beszüntetésére és békés párbeszéd kezdeményezésére szólítottak Tigré tartományban.

Ferenc pápa nemrégiben a harcok befejezésére kérte a feleket. „A Szentatya figyelemmel kíséri az Etiópiából érkező híreket, ahol néhány hete a Tigré tartományt és a környező területeket érintő fegyveres konfliktus zajlik. Az erőszak miatt több száz civil vesztette életét, és több tízezer ember kényszerült menekülni otthonából Szudán felé” – nyilatkozott Matteo Bruni, a szentszéki sajtóiroda igazgatója.

Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője november 17-én figyelmeztetett, hogy „széles körű humanitárius válság zajlik: emberek ezrei menekülnek el nap mint nap az etiópiai Tigré tartományban dúló harcok elől, hogy biztonságra leljenek Kelet-Szudánban”. A szóvivő elmondta: az ENSZ tárgyalásokat folytat a szövetségi és tartományi hatóságokkal a humanitárius hozzáférés megteremtése érdekében Tigré tartományban. Az ENSZ közlése szerint körülbelül negyvenezer ember menekült Etiópiából Szudánba.

Etiópiában a lakosság közel kétharmada keresztény, egyharmada iszlám hitű. A 2007-es népszámlálás alapján az emberek 43,5 százaléka az ősi etióp (kopt) keresztény egyházhoz tartozik, amely meghatározó az ország életében. A lakosság 18,6 százaléka a különböző protestáns felekezetek híve (főleg az evangelikalizmusé), 0,7 százalékuk római katolikus. Az oromók egy része, a teljes szomáli lakosság, illetve egyéb kisebb népcsoportok az iszlám követői (a teljes lakosság 33,9 százaléka). Hagyományos (törzsi), illetve más vallásúak vagy vallástalanok aránya 3,3 százalék volt a 2007-es népszámláláskor.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás és fotó: Fides hírügynökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria