Több mint hetven éve zajlik a polgárháború Mianmarban – Nem akarnak újabb fél évszázadnyi diktatúrát

Lesújtó látni és hallani, mi történik éppen Mianmarban, ebben az európaiak vagy Magyarország számára kevéssé ismert országban.

Mianmar sokszínű állam, ez már kétféle elnevezésében is megmutatkozik: a Burma a korábbi külső elnevezés, amellyel ma főleg az ellenzék jelzi a rezsimmel való egyet nem értését. A jelenlegi hivatalos, terjedőben lévő Mianmar elnevezés pedig a Burma kifejezés régóta létező burmai nyelvű formája, amelyet a katonai dzsunta (junta) vezetett be hivatalosan 1989-ben.

Talán azt sem tudjuk pontosan, vajon Mianmar egy kis szigetország-e. Nos, nem éppen, hiszen Burma területe nagyobb, mint Franciaországé, mintegy 54 millió lakosával Kína, Laosz, Thaiföld, Banglades és India között fekszik. Egyike a legkevésbé fejlett államoknak, és ebben szerepet játszott a több mint ötven év katonai diktatúra izolációs politikája is, amely egy rövid, viszonylagos szabad időszak után most visszatérni látszik.

Burmát a Brit Birodalom hozta létre gyarmatként 1885 és 1948 között a burmai Konbaug-dinasztia királysága, illetve számos kiskirályság és törzs egyesítésével. (...) A modern Burma alapítójának Aung Szan tábornokot, a megosztó személlyé vált Nobel-békedíjas, idén februárban puccsal elűzött kormányfő, Aung Szan Szú Csi édesapját tekintik. Az, hogy a katonaság uralma gyakorlatilag mindmáig megmaradt, nemcsak neki, hanem az őt és a híveit meggyilkoló ellenfeleinek is tulajdonítható. 1962-ben a Tatmadav elnevezésű hadsereg ragadta magához a hatalmat Ne Vin tábornok irányításával, aki egypártrendszerű szocialista diktatúrát épített ki. A dzsunta uralma alatt a személyi szabadság csorbult, a törzsek integrációja elmaradt, és az ország megosztottsága folytatódott. (...)

Ha visszatekintünk a gyarmatosítás utáni időszakra, láthatjuk, hogy az elmúlt öt-tíz év volt Mianmar aranykora.

Az emberek az 1962-es puccs óta soha nem éltek még ekkora szabadságban. Mindez mégis szinte köddé vált 2021. február 1-jén. Min Aung Hlaing tábornok a hatalom utáni vágytól vezérelve katonai puccsot hajtott végre, a tavaly novemberben megválasztott kormánytagokat bebörtönözte vagy száműzte.

Tömegek élete változott meg teljesen a puccs óta. 2021 májusára közel 800 embert öltek meg a tüntetések erőszakos leverése közben, több mint 3000 embert vettek őrizetbe.

Egyre többször lőnek be civil lakásokba; több tucat gyermek – köztük több tizenéves – is életét vesztette. Az áldozatok leginkább fiatalok, mivel a tüntetők többsége az ifjúságból kerül ki. Azt a több ezer embert, akit önkényesen elfogtak, brutálisan bántalmazták és egyeseket halálra is kínoztak. Sok politikus, híresség, újságíró és közszereplő kénytelen bujkálni a Tatmadav elfogatóparancsa miatt, amiért részt vettek a demokráciapárti tüntetéseken. Így az ellenállás időszakossá vált és kevesebben mentek ki tüntetni, mint februárt követően eleinte, amikor több ezren gyűltek össze országszerte a nagyvárosokban. A katonai rezsim erőszakos válaszai ellenére a lakosságban általános az egyetértés abban, hogy a végsőkig harcolnak az igazságosságért és a demokráciáért. Nem akarnak újabb ötven évet leélni diktatúrában.

Bár a választások eredményeit semmisnek nyilvánították, a civilek mégis megalakították a maguk „legitim” kormányát, a Nemzeti Egység Kormányát, amely keményen dolgozik a szabadság és a demokrácia helyreállításáért Burmában, ám még egyetlen külföldi hatalom sem ismerte el hivatalosan a mai napig. A törvényesen megválasztott kormánynak külföldre kellett menekülnie, Indiában és egyebütt kérve befogadást.

Közben az emberek úgy élnek, mintha a koronavírus nem létezne. Eleinte a kormány biztosított tesztelést, de csak a súlyos tünetű gyanús eseteknek (ez is indokolja az alacsony esetszámot). Rengetegen önkéntes karanténba vonultak, és a világjárványt odakint az utcákon egyedül az arcmaszkok jelzik.

A puccs miatt rengetegen elvesztették a munkájukat, sok külföldi befektető és cég döntött az ország elhagyása mellett.

Bankok, iskolák, egyetemek és állami kórházak zártak be vagy működnek félgőzzel azóta, hogy több közalkalmazott és banki dolgozó csatlakozott a polgári engedetlenségi mozgalomhoz, mivel nem hajlandók a rezsimnek dolgozni.

A gazdaság az összeomlás határán. Mindennap hosszan kígyózó sorban várakoznak a lakosok a bankautomaták előtt, mert a bankok jelentősen korlátozták az egy napon fölvehető pénz összegét.

A Világélelmezési Program becslése szerint 3,4 milliónál is több embert fenyeget az éhínség. Időről időre megszűnik az áramszolgáltatás egész körzetekben. Az élelmiszerboltok és üzletek még kinyitnak ugyan, de az árak rohamosan nőnek a szállítás nehézségei miatt is. Nincsenek buszok, sem vasút, az élelem és a szállítmányok nem érkeznek időben.

Ráadásul az utcára lépni sem biztonságos: a katonák és rendőrök bárki gyanús egyént véletlenszerűen lelőhetnek – vagy ha csak egyszerűen olyan kedvük van. Megszűntek a jogok, és néha még a járókelők telefonját is átnézik.

Ha bármi (állítólag) politikai tartalmat találnak, elvezethetik az illetőt. Még azok is, akik „butatelefonnal” mennek vásárolni, engedetlenséggel vádolhatók, mintha csak azért nem használnának okostelefont, hogy megússzák a lebukást. Mindez csak egyike a terror eszközeinek, amellyel a rendszer a lakosságot próbálja elrettenteni a politikától. (...)

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Új Város Online

Magyar Kurír