Több száz egészségügyi intézményt ajánlott fel az egyház Nigériában, de az állam nem kér belőle

Kitekintő – 2021. február 17., szerda | 15:50

A Nigériai Katolikus Püspöki Konferencia tavaly 425 kórházat és rendelőintézetet ajánlott fel a Covid-19-ben megbetegedett emberek másoktól elszigetelt kezelésére. A püspökök arról tájékoztattak, hogy a kormány eddig nem használta ki a lehetőséget.

„A kormány nem túl bölcs módon nem értékelte az egyház részéről hozott nagy áldozatot, soha egyetlen rendelkezésre bocsátott intézményt sem vett igénybe, és köszönetét sem fejezte ki soha, holott az egyház folyamatosan vigaszt és gondoskodást nyújt a mezőgazdasági területeken és a bárhol másutt élő szegényeknek” – írták a püspökök a február 10-én, a betegek világnapján kiadott nyilatkozatukban Uchechukwu Obodoechina, az egyház és állam közti kapcsolatokért felelős püspök aláírásával.

A Covid-19 terjedése elleni elnöki akciócsoport 2020. május 11-én még arra buzdította a 36 állam kormányzóját, hogy kérjék az egyházat, bocsássa rendelkezésre egészségügyi intézményeit. Felhívták a figyelmet arra, hogy néhány államban nem fognak tudni egyedül szembenézni a járvánnyal, olyan sok beteg lesz.

Obodoechina püspök elmondta, hogy a kormánynak segítenie kellett volna az egyházi egészségügyi intézményeket, biztosítani a száz százalékos felszereltséget minden mezőgazdasági területen, hiszen ez a nigériai állampolgárok érdekét szolgálja. Ehelyett az állam vezetése nem változtatott semmit a működésképtelen egészségügyi rendszeren. A főpásztor ezért az kéri, hogy gondolják át újra az egyházzal való együttműködést.

Ugyanakkor az akciócsoport figyelmeztet a halottak növekvő számára, illetve arra, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be a megelőzés céljából. Többek között az istentiszteleti helyeken felére csökkentik a résztvevők számát, zárt terekben pedig legfeljebb ötven ember tartózkodhat egyszerre.

Csókay András idegsebész, aki Nigériában is végez missziót, szerkesztőségünknek korábban így nyilatkozott a nigériai kórházakról: „Nigéria és általában az afrikai országok egészségügyi ellátásáról tudni kell, hogy van egy privát rendszer, ami nagyjából eléri a hazai egészségügy színvonalát, de ide az emberek körülbelül öt százaléka jut csak be. Azok, akik meg tudják fizetni az ellátást. Ez nagyon sok pénz. Emellett van egy állami egészségügyi rendszer, ami szintén fizetős, olyannyira, hogy még az akut esetekért is fizetni kell. Ez jóval olcsóbb, de még ez is sok a lakosság hetven-nyolcvan százalékának. Nem kap ellátást, ha nem teszi le valaki a letétet. Ha valakit bevisznek az utcáról, annak kell azt letennie, aki beviszi a beteget. Enélkül nincs ellátás. Ez nem humánus rendszer. A keresztény többségű országokban – így Nigériában, ahol hatvan százalék a keresztények száma, a katolikus egyház nagyon erős – létezik a katolikus egyház által működtetett kórházi rendszer, ahol szintén kell fizetni, de ott nincs az, hogy valakit bevisznek, és nem látják el. Ellátják a beteget, és a pénzt csak utána próbálják meg valahogy elkérni. Ez egy erős kórházi hálózat.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria