A katolikusok is részt vesznek az önálló India hetvenedik évfordulójának megünneplésében

Kitekintő – 2017. augusztus 17., csütörtök | 17:01

Hetven évvel ezelőtt, 1947. augusztus 15-én nyilvánította ki függetlenségét India a Brit Birodalomtól. Az évforduló alkalmából az ország katolikus püspökei jókívánságaikat fejezték ki.

A kerek évforduló megünneplésében India katolikus egyháza is részt vesz — erről nyilatkozott Theodore Mascarenhas prelátus, az indiai püspöki konferencia főtitkára a Vatikáni Rádiónak.

„Hálásak vagyunk ennek a nagy országnak és civilizációnak, hogy befogadta az évszázadok során a katolikusokat. Boldogok vagyunk, hogy indiai állampolgárok vagyunk. Ez a civilizáció mindig is nagy hagyományokkal bírt a tolerancia és a különböző vallások és közösségek közötti békés együttélés terén. A hetvenedik évforduló ünneplése alkalmával reméljük, hogy országunk nagy jövő előtt áll, de egyben azt is, hogy befogadó állam, amely helyet ad a szegények, az őslakos népek, a dalitok, vagyis a kaszton kívüliek, továbbá a peremre szorult személyek számára. Az egyház szíve mindig velük marad, ahogy Jézus tanította nekünk.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír