DiNardo amerikai bíboros a visszaélésekkel kapcsolatos lépésekről

Kitekintő – 2018. november 16., péntek | 17:32

Az Egyesült Államok püspöki konferenciája november 12. és 14. között tartotta őszi közgyűlését Baltimore-ban. A tanácskozás végén Daniel DiNardo bíboros, a testület elnöke közleményt adott ki.

DiNardo bíboros bízik abban, hogy Ferenc pápa vezetésével az egyetemes egyház tanácskozása februárban segíteni fog abban, hogy kiirtsák a szexuális visszaélés bűnét az Egyházból. A vatikáni találkozó globális szintűvé teszi helyi erőfeszítéseiket, az egyetemes perspektíva pedig helyi szinten is segíteni fog nekik.

A püspökkari elnök ezután megállapította: alapvetően fontos a meghallgatás, de azt határozott cselekvésnek kell követnie. Utalt arra, hogy a visszaélési botrány nyári kitörésekor három célt tűzött ki maga elé az amerikai püspöki konferencia: McCarrick érsek ügyének teljes feltárását, a püspökök által elkövetett visszaélések és helytelen viselkedés jelentésének megkönnyítését, illetve olyan független, megfelelően felhatalmazott és világi hívők jelentős bevonását feltételező eszközök kidolgozását, amelyek a püspökök felelősségre vonását teszik lehetővé. DiNardo bíboros megállapította, hogy a célok megvalósítása folyamatban van.

A főpásztor szót ejtett a konkrét lépésekről. Kidolgozzák a püspökök elleni panaszok kivizsgálásának módját, amelyek egy harmadik fél által működtetett forróvonalon lehet bejelenteni; véglegesítik a püspökök felelősségre vonására vonatkozó szabályokat és az elmozdított püspököket érintő protokollt; országos irányvonalakat dolgoznak ki azon papok névlistájának közzétételére, akiknek bizonyított visszaélési követelésekkel kell szembenézniük; valamint támogatják, hogy a McCarrick érsek helyzetére irányuló különböző nyomozásokat korrekt és időben végezhessék el és hogy az eredményeket közzétegyék. DiNardo bíboros háláját fejezte ki erre vonatkozóan a Szentszék október 6-i közleményéért.

Az amerikai püspöki konferencia elnöke arra is rámutatott, hogy az igazi és mély reform nem az alapvetően szükséges kitűnő rendszerekben rejlik, hanem életszentséget igényel: az evangélium igazságaiba vetett mély meggyőződésben és a buzgó készenlétben arra, hogy ezek az igazságok átalakítsanak bennünket az élet minden területén. El kell tehát kötelezni magunkat az életszentségre és az Egyház küldetésére – hangsúlyozta Daniel DiNardo bíboros.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria