Vélhetően lehallgattak egy argentin püspököt

Kitekintő – 2020. június 25., csütörtök | 10:41

Az argentínai Lomas de Zamora-i Egyházmegye püspökét, a Ferenc pápához közel álló Jorge Lugonest Mauricio Macri elnöksége alatt (2015 és 2019 között) jogellenesen lehallgathatták – adta hírül a francia La Croix katolikus napilap.

A hírszerzés akciója minden bizonnyal a pápa és a főpap közötti kommunikáció megfigyelését is magában foglalta.

A történet regénybe illő. A jobbközép Macri-kormányzat idején az Argentin Szövetségi Hírszerző Ügynökség (AFI) valószínűleg illegálisan figyelt meg közel ötszáz embert. „Ideológiai kartonok” készültek, s titkos lehallgatások történtek. E tevékenység áldozatai többségében újságírók voltak, de emellett funkcionáriusokat, egyetemi oktatókat, a társadalmi élet szereplőit, papokat is érintett, valamint legalább egy püspököt, Jorge Lugonest. A főpásztor közel áll Ferenc pápához; Buenos Aires érsekeként 1999-ben Bergoglio szentelte püspökké. Később, 2008-ban Jorge Lugones a főváros periféráján fekvő Lomas de Zamora-i egyházmegyébe kapott püspöki kinevezést, majd a püspöki kar társadalmi kérdésekkel foglalkozó bizottságának lett az elnöke.

Az AFI, úgy tűnik, figyelte a 67 éves jezsuita püspök bankszámláit, hitelkártyáit. Telefonbeszélgetéseit, köztük a pápával folytatott eszmecseréit ugyancsak lehallgathatták; ezenkívül az országban működő különféle társadalmi szervezetekkel való kapcsolatát is szemmel tartották. A Página 12 argentin portál szerint az AFI alkalmazottai „azt feltételezték, hogy a püspök egy, a pápához kötődő politikai szervezkedést szeretett volna kialakítani”. Két másik – szociális kérdésekkel foglalkozó – papot szintén megfigyeltek.

Az információk napvilágra kerülése után Luganost püspöktársai egyöntetű támogatásukról biztosították. Miután kiderült a „jogtalan nyomozás vétsége”, az argentin püspöki konferencia szolidaritását fejezte ki. „Reméljük, hogy mindezeket a demokratikus értékrenddel ellentétes cselekményeket, amelyek súlyosan károsítják az állampolgárok egyéni szabadságát és magánéletét, a jövőben száműzik a köztársaságból.”

A hierarchiához kötődő, de nagyrészt laikusokból álló Igazságosság és Béke Bizottsága határozottan kiállt Luganos mellett. „Az ilyen cselekedetek – húzzák alá közleményükben – az alkotmányban biztosított jogok súlyos megsértéséről tanúskodnak, s jelzik, hogy sürgősen olyan szabályokat és eljárásrendet kell kialakítani, amelyek biztosítják a szervezetek ellenőrzését: azokat, akik parancsot adnak, s azokat, akik végrehajtják azokat. Semmi sem igazolhatja a titkos lehallgatásokat, s azt a nyomásgyakorlást, amelyet az ilyesféle akciók áldozatain esetleg gyakorolnak.”

A Lomas de Zamora-i egyházmegye papjai közleményt adtak ki, amelyben püspökük mellé állnak. Úgy fogalmaznak: ez a kémkedés „nem illő a demokráciához, s arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk a tényeken, követeljük az igazságot és igazságszolgáltatást püspökünk és valamennyi áldozat számára. […] E pillanatban jobban, mint valaha, olyan összefogásra van szükség, amely építi az egységet, s lehetővé teszi a megosztottságon való felülemelkedést”.

Guillermo Oliveri, a kultuszminisztérium államtitkára szintén reagált. „Botrányosnak” tartja, hogy „püspökök és papok pasztorális munkájuk miatt megfigyelés alatt álljanak”.

Argentínában azonban nem Mauricio Macri kormánya kezdte el az egyháziak utáni kémkedést. 2003 és 2007 között, Néstor Kirchner elnöksége idején, amikor Guillermo Oliveri már jelenlegi tisztségét gyakorolta, Buenos Aires érsekét is lehallgatták társadalmi kérdésekben kinyilvánított állásfoglalásai miatt. Néhány évvel később ezt a főpásztort választották pápává: a Ferenc nevet vette fel.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria