Virtuálisan tartják meg idén a családok zarándoklatát Olaszországban

Kitekintő – 2020. szeptember 11., péntek | 17:02

„Örüljetek, jussatok egyetértésre, éljetek békességben” – Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből választottak mottót a zarándoklathoz, melyet immár 13. alkalommal rendeznek meg, ezúttal virtuálisan. A Családok olasz országos zarándoklata a családokért szeptember 12-én, szombaton lesz.

A kezdeményezés szervezői: a Szentlélekben való megújulás karizmatikus mozgalom, illetve a pompeji és loretói prelatúra; az Olasz Püspöki Konferencia családpasztorációs hivatala, a Családtársulatok Országos Fóruma közreműködésével és az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának védnökségével. Az esemény nagyrészt virtuálisan zajlik majd, kevés hívő lesz fizikailag jelen a koronavírus terjedése ellen hozott intézkedések miatt.

Délután fél 5-től a pompeji kegyhelyen tartják a fogadóünnepséget, lesznek tanúságtételek, elimádkozzák a rózsafüzért, és léggömböket engednek fel a gyermekek imáival. Este a loretói kegyhelyen felajánlják a családokat és a gyermekeket a Szűzanyának az új tanév kezdetén, majd szentmise és záróáldás következik. A teljes zarándoklatot élőben közvetíti az Olasz Püspöki Konferencia televíziója, a TV2000. Követhető a program a Szentlélekben való megújulás mozgalom honlapján, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is.

„Olaszországnak szüksége van rá, hogy találkozzon családjaink örvendő és irgalmas arcával. Annak az Itáliának az arcával, amelyik nem szűnt meg hinni a szeretet gondviselésszerű értékében, a férfi és a nő termékeny egyesülésében, akiket a házasság köt egybe és a gyermekáldás gazdagít” – írják meghívólevelükben a zarándoklat szervezői. „Családjaink úgy tudják megoldani a jelenlegi válságot, ha újra rátalálnak a családban rejtőző képességre és a hit fényében születnek újjá. Az imánál pedig semmi más nem tudja jobban gyógyítani ezt a sürgető igényt, mert az ima az ellenszere annak a sok lelki szegénységnek, amit a Covid-19 előidézett.”

„Ez a zarándoklat különös jelentőséggel bír a koronavírus-járvány idején: családok zarándokolnak, együtt imádkoznak a családért, és nem hagyják, hogy felülkerekedjék rajtuk a rossz. Családjainkat olyan szeretet jellemzi, mely a szolidaritásban, a másokkal való osztozásban, kölcsönös támogatásban mutatkozik meg. Egy olyan Olaszország képét rajzolják meg ők, amelyik nem szűnt meg hinni és remélni” – írja Salvatore Martinez, a karizmatikus mozgalom elnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria