„A közénk érkező legfontosabb ikont, Jézus Krisztust várjuk” – Ikonosztázszentelés Nagypeleskén

Külhoni – 2019. december 19., csütörtök | 14:10

Vasile Bizău máramarosi püspök december 14-én, szombaton ünnepi Szent Liturgia keretében felszentelte a nagypeleskei magyar görögkatolikus templom felújított műemlék ikonosztázát. Az 1907-ben a budapesti Rétay és Benedek egyházi műiparintézetben készült ikonfalat 1982-ben átfestették; 2018 és 2019 között teljes körű restaurálást végeztek rajta.

A királyi ajtó előtt, az ambonról mondott szentelési imák és a hívek zsoltározása után Vasile Bizău püspök szenteltvízzel hintette meg a 320 darabból és 52 képből álló felújított ikonosztázt.

Az ünnepi szertartás Paraklisszal folytatódott. Az evangéliumot Simon István diakónus énekelte. Az egyházmegye főpásztora magyarul köszöntötte a híveket, vendégeket; majd román nyelven mondott szentbeszédet.

„A karácsonyi készületünkben a közénk érkező legfontosabb ikont, a megtestesült Jézus Krisztust várjuk, akiben Isten az ember felé, a föld felé nyitja meg az eget. A felszentelt ikonosztáz képein látható apostolok, próféták, szentek, ünnepek mindegyike a maguk módján a láthatatlan Isten ikonjai, akik nemcsak ablakot nyitnak a menny felé, de átvezetnek a profán világból a szentek országába” – fogalmazott a máramarosi püspök.

A falak újraállítása magával hozza a közösség lelki megújulását is, hisz az épülettel együtt a közösség is öregszik, idővel „tönkremehet” – mondta Vasile Bizău. – Nem szabad elfelejteni, hogy tagjai vagyunk Krisztus egyháza nagy családjának, a Katolikus Egyháznak; Isten egyházában testvérekként találunk egymásra.

Amint az ikonon keresztül arra figyelünk, akit ábrázol, úgy a falak mögött az a közösség áll, azok a hívek, akik bátran vallják meg hitüket, akik szükségét érzik a lelki megújulásnak, s tesznek is érte – mondta a főpásztor.

A Mária-ájtatosság végén ifj. Pallai Béla nagypeleskei parókus megköszönte Vasile Bizău püspöknek mindazt, amit az egyházmegye magyar ajkú hívei érdékében tesz. 2012-ben a peleskei Istenszülő-ikon hazaérkezésének eseményén is jelen volt, most ismét ikonszentelésen köszönthetik – emelte ki a parókus, aki az 1700-ból származó peleskei ikon másolatát ajándékozta a hívek nevében a főpásztornak.

Az ünnepi eseményen Fedor Tibor, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi kapcsolattartásért és együttműködésért felelős főosztályvezetője; Tilki Attila magyarországi országgyűlési képviselő; Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök; Kiss András Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselő és Zamfir Danciu, a Szatmárnémeti Örökségvédelmi Főfelügyelőség ügyvezető igazgatója is jelen volt.

Cristina Busuioc restaurátor diavetítéssel egybekötött román nyelvű bemutatót tartott az ikonosztáz felújításáról.

Az ünnepi liturgia után a jelenlévők közelről is megtekinthették az eredeti pompájában tündöklő ikonosztázt, a peleskei Istenszülő-ikont és a peleskei emlékteret.

A nagypeleskei műemlék ikonosztáz történetéről

Miután a jelenlegi templom helyén álló fatemplom kicsinek bizonyult, s felépült a kőtemplom, a körbeépített régi templomot lebontották, megépíttették a téglaoltárt, és beállították a régi templom kétajtós ikonosztázát. A tasnádszántói Becsky család egy Mária- és egy Szent Mihály-képet adományozott a templomnak: a Szent Mihály-képet a főoltárra, a szatmári görögkatolikus templomból származó tabernákulum tetejére helyezték; a Mária-kép az előkészítő asztalra került. 1832. október 25-én szentelték fel a templomot.

Az új ikonosztáz építéséről 1906. november 4-én határozott az egyházközség. A budapesti Rétay és Benedek cég tervét fogadták el, „azon hozzáadással, hogy az új ikonosztázionba a meglevő Szűz Mária-kegykép kellő restaurálás után behelyezendő, és a cég vegye át a régi képállvány királyajtóit”. Az új képállványt (6,5 méter széles, 7 méter magas) két hónap múlva, az ónaptár szerinti karácsony vigíliáján állították be.

* * *

A Rétay és Benedek egyházi műiparintézet számos más településen épített hasonló kivitelezésű ikonfalat – ebből 13 a mai Magyarország területén, 26 Romániában, 39 Kárpátalján, egy Szerbiában és 42 Szlovákiában található.

Szöveg: Pallai Béla parókus

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria