Mirko Štefković homíliájában így fogalmazott: „Ma a Boldogságos Szűz Mária születését ünnepeljük. A születést, amely egyszerűségben és rejtettségben történt, pompa és látványosság nélkül. Isten választásának titkával és misztériumával volt telve, amely által ő az áteredő bűn szeplője nélkül fogantatott. Tudjuk, hogy a bűn szennyétől mentesen élte életét, amelyet teljes egészében annak a hivatásnak és küldetésnek szentelt, hogy Isten Anyja, az Isten Szülője legyen. Igen, Mária egész élete az Isten Fiának szolgálatában állt – így maga a születése is. Mária fenntartás nélkül, teljes lényével Fiának, az ő személyének és művének szentelte magát, és így szolgálta a megváltás misztériumát. Mária nagysága az egyszerűségében, kicsinységében és szerénységében mutatkozik meg – tette hozzá a püspök.
Azután így folytatta: A Boldogságos Szűz Mária példáján fedezzük fel Isten cselekvésének logikáját. Ő a rejtettet, a kicsit választja, hogy általa nyilvánítsa ki dicsőségét. Míg a földi nagyság eltapossa a kicsit, kizsákmányol mindent, amit csak tud, és maga alá rendeli, addig Isten felemeli a kicsit, gyöngéden őrzi, és megajándékozza az üdvösség örömével – a szeretetben adott bocsánat által.
A püspök szentbeszédében hangsúlyozta, hogy „a remény zarándokai vagyunk. Annak a reménynek, amely nem csal meg, mert alapja nem a mi megoldásainkban és eredményeinkben van, hanem Istenben. Szent II. János Pál pápa egyszer így fogalmazott: »Ha Jézus a remény, akkor Mária a remény anyja.« Ma Máriára, a remény anyjára tekintünk, mert ő nyújtja nekünk Jézus Krisztust, a mi reményünket. Tőle akarjuk megtanulni, hogyan ne veszítsük el a reményt még a nagypéntek sötétségében, a kereszt alatt sem. Tőle akarjuk megtanulni, miként állhatunk ellen a világ nagyságfelfogása csábításának, és hogyan fogadhatjuk el Isten működésének logikáját, aki a kicsit és az egyszerűt választja. Követni akarjuk az ő állhatatosságát a reményben.”
Az ünnepi liturgiát oltáriszentségi körmenet követte, amelyen a zarándokok sokasága vett részt.
A búcsú előestéjén, szeptember 7-én, Balogh Piusz OPraem, gödöllői apát mutatta be a szentmisét. Ennek keretében a jelen lévő idősek és betegek részesülhettek a betegek szentségében. Az este gyertyás körmenettel és közös rózsafüzér-imádsággal folytatódott, majd egész éjjel közösen virrasztottak a zarándokok.
A szentév alkalmából a doroszlói Keresztények Segítsége Szűz Mária-kegyhelyen egész évben – meghatározott feltételek mellett – teljes búcsú volt nyerhető, különösen a búcsú napjain, szeptember 7-én és 8-án.
Kisboldogasszony ünnepén, szeptember 8-án, Szűz Mária születését ünnepli az Egyház. A hagyomány szerint szülei Joakim és Anna voltak, születésének helyét a jeruzsálemi Bethesda fürdő közelében jelzik. Az ünnepről az 5. századtól emlékeznek meg a nyugati egyházban, megünneplését I. Szergiusz pápa rendelte el a 7. század végén. A Szűz születése az üdvösségtörténet fontos jelzése: közeledik Krisztus eljövetele. Magyar elnevezése a 15. századból ismert, és kedvelt búcsújárónap lett. Népi hagyomány szerint ezen a hajnalon a kelő Napban Máriát lehetett látni, a fecskék pedig ilyenkor indulnak útra. Az augusztus 15. és szeptember 8. közötti időszakot „kétasszonyközének” is nevezik.
A doroszlói Szentkút, más néven a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége-kegyhely a Szabadkai Egyházmegye területén található. Eredete a premontrei szerzetesek 12. századi monostorának alapításához köthető, amelyet Nagy Lajos király adományozott a budai klarisszáknak. A török időkben a falu elpusztult, de a kút megmaradt, és újra a hívek tiszteletének központja lett.
A Szentkútnál az idők folyamán több kápolna épült: az első 1796-ban, a templom elődje 1823–1825 között épült fel, majd bővítéssel 1875-ben nyerte el mai formáját. 1909-ben készült el a csodatévő forrás díszes kútja, 1967-ben a medence, majd 1974-ben további bővítések és felújítások történtek. Ugyanebben az évben a kegyhelyet egyházmegyei rangra emelték. Napjainkban évente 10-15 ezer zarándok keresi fel a doroszlói kegyhelyet.
Forrás: Szabadkai Egyházmegye
Fotó: Pásztor Bálint Facebook-oldala; Szabó-Hangya Teréz
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




















