„Misecsődületet” rendeztek a detroiti magyar katolikus templomban

Külhoni – 2018. április 17., kedd | 11:01

Mass mobot, „misecsődületet” rendeztek a flash mob, a villámcsődület mintájára a detroiti katolikus magyarok Szent Kereszt-templomában április 15-én.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A mass mob különleges templomlátogatási program, amelyet öt éve minden évben megszerveznek Detroitban, részben azért, hogy minél többen megismerkedjenek az adott templom liturgikus hagyományaival, részben pedig azért, hogy pénzgyűjtő akciót tartsanak a templom és közössége javára.

A hideg szél és jégeső ellenére is sokan vettek részt a szentmisén és a hozzá kapcsolódó rendezvényen, amelyen jelen volt Donald F. Hanchon, Detroit segédpüspöke is. Magyarországot Bencsik Zita chicagói főkonzul képviselte.

Hanchon püspök – aki mandolint is vitt a szertartásra, és azzal kísérte énekét – az MTI-nek telefonon elmondta: különösen szívmelengető, hogy ilyen sok önkéntes segítette az eseményt, hozzájárulva ezzel a hit és a közösségi összetartozás erősítéséhez. A főpásztor hozzátette: 1974-ben Mindszenty József bíboros is meglátogatta a templomot; a látogatásról készült fényképeket szinte ereklyeként őrzi a közösség.

Kiss Barnabás ferences plébános tájékoztatása szerint 400–500 család jár rendszeresen a detroiti magyar Szent Kereszt-templomba; ám a támogatók köre ennél is nagyobb. „Még azok is támogatnak bennünket, akik már elköltöztek Detroitból, illetve Michigan államból” – mondta a plébános. Vasárnaponként két szentmisét mutatnak be: az egyiket angolul és magyarul, a másikat csak magyarul. Nem a létszám a lényeg, hanem az, hogy 1905 óta folyamatos a magyar jelenlét és az egyházi szolgálat Detroitban és környékén – hangsúlyozta Kiss Barnabás atya.

* * *

A Szent Kereszt Egyházközséget 1905-ben hozták létre az akkor még önálló, Detroithoz csak később kapcsolt Delrayben, ahol a 19. század végétől négy hullámban telepedtek le magyarok. A kéttornyú, csaknem bazilika nagyságú detroiti Szent Kereszt-templom alapkövét 1925-ben tették le. Az épület ma műemléki védelem alatt áll.

A pasztorációt Magyarországról Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök irányítja.

Forrás: MTI

Fotó: Detroit Mass Mob Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria