„Talpra magyar!” – Kárpátaljai gyerekek kirándultak Budapestre

Külhoni – 2018. november 20., kedd | 10:38

A Karitászt Támogató Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszervezet együttműködésének eredményeként a Kárpátalján, szórványban élő gyermekek az 1848/49-es szabadságharc 170. évfordulója alkalmából egész éves programsorozaton vehettek részt.

A „Talpra magyar!” elnevezésű programsorozaton részt vevő százötven gyermek a Felső-Tisza-vidék és Szolyva magyar iskoláinak és vasárnapi iskoláinak diákjai közül került ki. A rendezvényeken helyezést elért vagy eredményesen részt vett gyerekeket kétnapos budapesti kirándulással jutalmazták.

November 11. és 14. között harmincnyolc gyerek (Kőrösmező, Rahó, Técső, Bustyaháza, Visk, Huszt és Szolyva településekről) és nyolc kísérőtanár látogatott el Budapestre. Lehetőségük volt belépni a Csodák Palotájába, ahol az Öveges teremben igazi tudományos bemutatót láthattak és rengeteg ismeretterjesztő kísérletet próbálhattak ki a gyerekek. Megcsodálhatták a Parlamentet és a Szent István-bazilikát, ahol Virágh András orgonaművész koncertjének is részesei lehettek. Meglátogatták a Fővárosi Állat- és Növénykertet és sétálhattak a budai várban.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai előadást tartottak nekik az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről, mely méltóképpen zárta a programot.

A kiránduláson részt vevő gyerekek és pedagógusok ajándékcsomagokat vehettek át Écsy Gábortól, a Katolikus Karitász országos igazgatójától, míg azoknak, akiknek nem volt lehetőségük eljönni a kirándulásra (mintegy 150 gyerek részére), édességekből álló ajándékcsomagokat küldött a szervezet.

A programot a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász/Takács Mária, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszervezet szórványprogram felelőse

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria