„Tartsd vissza magad a harag sárkányaitól” – Uzsalyné Pécsi Rita szülőakadémiája Nagyváradon

Külhoni – 2018. november 30., péntek | 17:41

A (le)építő kritikáról, a harag kezeléséről és megoldásairól, valamint a „kütyük” és az internet hatásairól kaptak útmutatót a résztvevők Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató nagy sikerű nagyváradi előadás-sorozatának november 24–25-i alkalmán.

A képzést, melynek második évfolyamán a második alkalomra került sor, a Szent László-plébánia szervezi. Pécsi Rita a személyiség hatékony fejlesztését kutatja, azt, hogy a tanulás és nevelés miként adhat át életet alakító tudást.

Első előadásának témája a kritika és az értékelés gyakorlása volt. A szakember kiemelte, hogy a kritika gyakorlásakor elkerülhetetlen reakció, hogy aki kapja, mindenképpen támadásnak érzékeli. A nem megfelelő kritika biztosan leépítő, és mindig fájdalmat okoz, hiszen recepciójának agyi központja a fizikai fájdaloméval azonos helyen van. A neveléskutató beszélt a cinizmus romboló hatásairól és arról, hogy ahhoz, hogy a kritika építő lehessen, több előfeltételnek is teljesülnie kell: például hogy a társunkat vagy gyermekünket ne döngöljük a földbe, legalább öt pozitívumot is kellene mellette hangsúlyoznunk.

A szombati nap második témája a haragkezelés volt, amivel kapcsolatban jó hír, hogy tanulható és tanítható; a résztvevők gyakorlati fogásokat, „edzési tervet” kaptak ehhez.

Az előadást és az estét egy Seneca-idézet zárta: „A legveszélyterheltebb napokban is tartsd vissza magad a harag sárkányaitól: ne táplálj szívedben haragot senki iránt a szeretet helyén. S ha valakinek okot szolgáltattál a dühére, haragjára – szeresd: a szeretet engesztelő ajándék, melyet térdepelve kell adnunk és elfogadnunk.”

Krisztus király ünnepének reggelén a kurzus hallgatói a Szent László-templomban közösen vettek részt a szentmisén. A szertartás után Uzsalyné Pécsi Rita Fejleszt vagy rombol? című előadását hallgathatták meg, amelyen a képernyő és az internet hatásairól, az ezek miatt kialakult függőségekről és a lehetséges megoldásokról esett szó. Az előadó kiemelte: a legfontosabb a szülői minta, amelyet az adott gyermek odahaza lát; csak ezt követően jönnek a különböző nevelési intézmények által képviselt minták.

A neveléskutató hangsúlyozta, hogy ma gyakorlatilag minden embert érint ez a probléma, hiszen egészségügyi problémák jelentkezhetnek azoknál, akik nem figyelnek oda arra, hogy mértékletesen használják az internetet és a közösségi felületeket.

*

Az előadás-sorozat januárban folytatódik – a társas intelligencia, az önbizalom, önértékelés és az önbecsülés kérdéskörében.

Forrás és fotó: Kovács László és Katalin/hirek-varad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria