A korai fejlesztésről tanácskoztak Szatmárnémetiben

Külhoni – 2019. január 30., szerda | 13:42

A hét év alatti gyermekek fejlesztését érintő kérdésekről tartottak szakmai kerekasztal-beszélgetést január 28-án Szatmárnémetiben, a Szatmári Egyházmegyei Caritas székhelyén.

A csíkszentmártoni Prosperitas Vitae Egyesület kezdeményezésére rendezett eseményen húsz Szatmár megyei szakember és intézményvezető vett részt, akik hét év alatti gyermekek számára nyújtanak egészségügyi, oktatási, szociális-gyermekvédelmi szolgáltatásokat.

A résztvevőket a Caritas részéről Kósa Attila Kálmán szociális igazgató, valamint Román János vezérigazgató köszöntötte.

A Prosperitas Vitae Egyesület elnöke, Sógor Enikő a találkozón elmondta: minthogy Európa e területén nem kap megfelelő figyelmet a rendellenességek korai felismerése és megfelelő kezelése, az egyesület a korai fejlesztés népszerűsítését és állami elfogadtatását tűzte ki célul. Szeretnék elérni, hogy Erdély-szerte elsődleges fontosságú legyen minden gyermek optimális korai fejlődésének megalapozása; szorgalmazzák egy országos kora gyermekkori intervenciós hálózat kialakítását. Arra kérik a korai fejlesztés iránt érdeklődőket, hogy olvassák el az általuk megfogalmazott dokumentumot, és támogassák aláírásukkal a kezdeményezést.

A Szatmárnémetiben tartott kerekasztal-beszélgetésen jelen lévő szakemberek megosztották egymással a korai fejlesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat; igyekeztek feltérképezni a Szatmár megyei helyzetet. Elhangzott egy helyi munkacsoport létrehozásának és egy kapcsolattartó személy kijelölésének szükségessége, aki vállalja, hogy kommunikációs hálózatot alakít ki a különböző szektorok és szolgáltatók között; helyzetfelmérés céljából kérdőíveket készít és értékel ki, továbbá aktív szerepet vállal a helyi munkatalálkozók megszervezésében.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria