A legfontosabb az élő közösség – Majnek Antal felszentelte a vezérszállási templomot

Külhoni – 2018. július 26., csütörtök | 19:18

Egy év munkával épült fel a kárpátaljai Vezérszálláson az új templom. A Volóci járásban található falu Szent Mária Magdolna-templomát védőszentjének ünnepén, július 22-én szentelte fel Majnek Antal püspök.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A falu apró római katolikus kápolnája (mely szintén Szent Mária Magdolnáról van elnevezve) mintegy száz évvel ezelőtt épült. Mivel szó szerint néhány ember fér csak el benne, a szentmiséket télen-nyáron a kis kápolna előtt, a szabadban tartották.

A kápolnát építő és szorgalmasan látogató németek mostanra már mind elköltöztek vagy asszimilálódtak. A kis templomban hosszú ideig évente egyszer, a búcsú napján tartottak csak szentmisét. 2010-ben a Szolyván működő szalvatoriánus atyák kezdtek heti rendszerességgel Vezérszállásra járni, így vasárnaponként újra voltak szentmisék. Egy idő után felmerült az igény arra, hogy a helyi római katolikusoknak megfelelő méretű templomuk legyen. Tavaly vette kezdetét az építkezés. Egy év alatt elkészült a templom; harangját idén május 24-én áldotta meg Majnek Antal püspök, most pedig felszentelte a templomot, melynek egyben első búcsúját is megtartották.

A szentmisén koncelebrált Antoni Zięba és Tomasz Koza, szolyvai szalvatoriánus atyák, akik felváltva járnak misézni Vezérszállásra, Józef Figiel, a lengyel szalvatoriánus rendtartomány provinciálisa, valamint Andrij Dub helyi görögkatolikus lelkipásztor.

A papság és a hívek a régi kápolnától vonultak át ünnepélyesen az új templomhoz. A csendes imát követően a püspök nyitotta ki a templom ajtaját, s ezután vonultak be a jelenlévők, majd kezdetét vette a szentmise. Majnek Antal a liturgia elején megáldotta a vizet, majd ezzel hintette meg a híveket, és kívül-belül a templom falait is.

Antoni Zięba a prédikációban többek között arról beszélt: mindegy, hol vagyunk, Rómában, a Szent Péter-bazilikában, Munkácson, a székesegyházban vagy Vezérszálláson, ebben a kis templomban – Jézus mindenhol egyformán jelen van, és egyforma szeretettel vár bennünket. Hozzátette, reméli, az év többi vasárnapi szentmiséjén is ilyen sokan részt vesznek majd, mint ahányan a mai napon eljöttek.

A Mindenszentek litániája után következett az oltár és a falak olajjal való megkenése. Ezután az oltárra egy kis tálban tömjént helyeztek; ez azt az imádságot jelképezte, mely ezentúl innen fog szállni az ég felé. Ezután következett az oltár megtömjénezése, melyre ezt követően tették fel a terítőt. A püspök meggyújtotta az oltár gyertyáit, s ezzel egy időben felgyúltak a fények is a templomban, miközben az ének is erről szólt: töltse be fényesség ezt a házat. A szentmise ezután a felajánlással folytatódott.

A szentmise végén először Arkagyij Kovacs, a falusi tanács elnöke szólt a jelenlévőkhöz: kifejezte örömét, hogy felépült az új templom, ami nemcsak a római katolikus hívek, hanem az egész falu számára öröm.

Antoni Zięba megköszönte Majnek Antal püspöknek a templomépítés alatt nyújtott minden segítségét: a sok biztatást, és azt is, hogy mindig talált támogatást ahhoz, hogy folytatódhasson az építkezés. Köszönetet mondott Józef Figiel provinciálisnak is, hogy számos felszereléssel segítette a templomot, többek között a tabernákulum is a lengyel szalvatoriánusok ajándéka. Külön megemlítette Tomasz atya elszántságát és sok munkáját a templomépítést illetően, s megköszönte a községi tanács és minden támogató segítségét is.

A szentmise végén Majnek Antal visszaemlékezett arra, amikor több mint két évtizeddel ezelőtt Hevely Antallal együtt német nyelvű szentmisét celebráltak a kis kápolna előtt. Akkor a fogyatkozó létszámú németek miatt arra gondolt, hogy itt nem lesz szükség templomra. „De Isten másképp gondolta” – mondta örömmel, s megköszönte a szalvatoriánusoknak, hogy megújították itt az egyházat, s mindenekelőtt megújították a hitet. „Mert ez a legfontosabb: az élő közösség. S ha ez megvan, akkor építünk templomot” – mondta.

A püspök köszönetet mondott a templom elkészültéért mindenekelőtt a magyar kormánynak és az általuk létrehozott Bethlen Gábor Alapnak, mely a templomépítés költségeinek több mint 90 százalékát biztosította. Köszönetet mondott továbbá mindazoknak, akik valamilyen módon – anyagiakkal, munkájukkal vagy imájukkal – hozzájárultak ahhoz, hogy a templom felépülhessen. „Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindannyiukért imádkozzunk!” – figyelmeztette a jelenlevőket.

Az ünnepélyes áldás után a jelenlévők elénekelték a Te Deumot, hálaadásul Istennek az új templomért és ezért a szép ünnepért.

A templomszentelésre a helyi híveken kívül eljöttek a vezérszállási görögkatolikus közösség képviselői is. Tövisfalváról és Szolyváról egy busznyi zarándok érkezett, valamint több hívő vett részt az ünnepségen Munkácsról is. A szentmise végén Antoni Zięba minden jelenlévőt meghívott agapéra, melyet a vezérszállásiak a templom kertjében készítettek elő.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria