A magyar máltai szervezetek vezetői találkoztak a lovagrend nagymesterével

Külhoni – 2018. szeptember 27., csütörtök | 15:30

A Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere, Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto a rend római központjában fogadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének vezetőit szeptember 19-én.

Az idén májusban megválasztott nagymester első alkalommal találkozott a Magyarországon működő máltai szervezetek képviselőivel. A Szuverén Máltai Lovagrend több mint kilenc évszázados történelmében – Boldog Gerard 1099-ben kezdődött uralkodásától számítva – Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto a nyolcvanadik vezető, aki a nagymesteri tisztséget betölti.

A magyar küldöttség az utóbbi időszakban megvalósult hazai és határokon túli karitatív tevékenységekről és humanitárius akciókról, szociális és egészségügyi programokról tájékoztatta a rend vezetését. Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke arra emlékeztette a nagymestert, hogy jövőre lesz a 30. évfordulója annak, hogy az akkor újonnan létrejött Magyar Máltai Szeretetszolgálat befogadta a Budapesten várakozó keletnémet menekülteket. A zugligeti templom kertjében 1989. augusztus 14-én megnyitott első menekülttábor történelmet formáló humanitárius akcióvá vált, három hónap alatt – a keleti és nyugati blokk országait elválasztó határ megnyitásáig – 47 ezer menekült fordult meg a budapesti táborokban. A befogadás emlékére szobrot állítottak Zugligetben, Kozma Imre ennek kicsinyített mását ajándékozta a nagymesternek.

A tanácskozáson Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke és Solymári Dániel nemzetközi fejlesztésekért és migrációért felelős vezető képviselték a magyarországi szervezeteket. A Szuverén Máltai Lovagrend részéről a nagymester mellett Albrecht Freiherr von Boeselager nagykancellár és Jean Laffitte püspök, a rend prelátusa volt jelen.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria