A magyar püspökök ellátogattak a Keleti Egyházak Kongregációjába

Külhoni – 2017. november 22., szerda | 14:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjainak ad limina látogatása során egy szűkebb körű delegáció látogatást tett a Keleti Egyházak Kongregációjában a Vatikánban. A találkozóra november 20-án, a Ferenc pápával való megbeszélés után került sor.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó, Erdő Péter bíboros, prímás, Ternyák Csaba érsek és Palánki Ferenc püspök tettek látogatást a Keleti Egyházak Kongregációjában. A találkozón jelen volt Mohos Gábor, az MKPK titkára is.

Elsőként Kocsis Fülöp számolt be a magyarországi görögkatolikusok helyzetéről, a 2015-ben létrehozott Görögkatolikus Metropólia és az új egyházmegyék kiépítéséről, működéséről, valamint a római katolikusokkal való együttélés tapasztalatairól, mely Magyarországon évszázadok óta jelen van, s az elmúlt évtizedekben az együttműködés, egymás kölcsönös segítése sokat fejlődött – különösen a hitoktatásban –, tiszteletben tartva ugyanakkor a rítusbeli különbségeket is.

A főpásztor megemlítette a gyermekek már kereszteléskor való megáldoztatásának gyakorlatát, amely bizonyos helyzetekben nehézségeket is okozhat a Római Katolikus Egyházzal való találkozás során. Hasonló módon külön figyelmet kell fordítani az Eucharisztia tiszteletének eltérő sajátosságaira, mely az előttünk álló években a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve különösen is szerepet kap a magyar egyház életében.

Szóba került még az üldözést szenvedő keresztény testvérek helyzete is, amelyben az egész magyar egyház és az állam is keresi a segítségnyújtás és a személyes kapcsolattartás lehetőségeit, s ebben a munkában értelemszerűen különös szerepet vállalnak a magyar görögkatolikusok.

A delegáció tagjai azt tapasztalták, hogy a Keleti Egyházak Kongregációja vezetői jól ismerik a keresztényüldözést elszenvedők megsegítésére tett magyar törekvéseket, elismerésüket fejezték ki ezek iránt. Emellett úgy nyilatkoztak a Görögkatolikus Metropóliáról, hogy azon kevés helyi egyház közé tartozik, amely többnyire nem a problémáival, hanem a további fejlődés kérdéseivel keresi föl a kongregációt.

A találkozó során szóba került az is, hogy mikor véglegesíti a metropólia a részleges jog szövegét és terjeszti azt föl a kongregációba jóváhagyásra. Erre válaszul Kocsis Fülöp rámutott: a metropólia létrejöttével sok szempontból új helyzet teremtődött, ezért a már csaknem teljesen elkészült szövegtervezetet módosítani kellett. Változást jelent még, hogy most már három különálló egyházmegye konzultori testületének tagjaival is ismertetni, véleményeztetni kell a szövegtervezetet. Kocsis Fülöp ígéretet tett arra, hogy ezt a hiányosságot a közeljövőben pótolni fogják.

Szóba került továbbá két liturgikus könyv jóváhagyása. A metropólia a látogatás előtti napokban kapta meg a zsoltároskönyv használatának végleges jóváhagyását, illetve az elkészült evangéliumoskönyv szövegének három évre szóló ideiglenes, úgynevezett „ad experimentum” használati jogát.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria