A pünkösdi búcsúig kiépítik a Parajd–Csíksomlyó zarándokútvonalat

Külhoni – 2017. december 21., csütörtök | 19:56

Fejlesztik és különböző programlehetőségekkel gazdagítják a Hargita megyében haladó Mária-út Parajd–Csíksomlyó szakaszának utolsó száz kilométerét, amelyet már jövő évben használhatnak a csíksomlyói búcsúra zarándoklók.

A munka már elkezdődött, elkészült tizenöt információs tábla, amelyeket kihelyeznek az érintett településeken. Az elképzelés sikeressége érdekében fontos a helyi önkormányzatok segítsége, és hogy magukénak érezzék a projektet – hangzott el azon a decemberi megbeszélésen, amelyet a csíkszeredai megyeházán tartottak az érintettek.

A találkozón jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barabás Csaba kabinetvezető, Molnár Sándor, az erdélyi Mária-út koordinátora, Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) elnöke, Mezey Zsolt a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseletében, illetve az érintett települések vezetői: Bokor Sándor Parajdról, Geréb Péter Farkaslakáról, Bálint Elemér Oroszhegyről, Kozma Lajos Zetelakáról és Molnár Tibor Szentegyházáról.

A Mária-út felújításában prioritást élvez a Parajd–Csíksomlyó közötti útvonal – mondta el Molnár Sándor. Beszámolt arról is, hogy az útvonal fejlesztésére legutóbb 13 700 lejt (csaknem 930 ezer forint) utalt ki Hargita Megye Tanácsa, ebből finanszírozták a tizenöt információs tábla kihelyezését, az új, hatnyelvű oklevél és a szárazpecsét kiállítását. A zarándokútleveleket pecsétekkel látják el, ezek a településeken az útvonal menti üzletekben, vendéglátó egységekben lesznek megtalálhatók. A további munkálatok során táblákkal látnak el minden fontos útkereszteződést, és tavasszal kiépítik a szóban forgó szakaszt, illetve népszerűsítik a külföldi zarándokok körében is.

Az elképzelés szerint a csíksomlyói búcsúra érkezők a Parajd–Csíksomlyó közötti szakaszt gyalog teszik meg. Parajd lesz a kiindulópont, ahol bejelentkeznek és megkapják a zarándokútlevelet, Csíksomlyó pedig a cél, ahol az elismervényt adják át a zarándokoknak.

Barabás Csaba elmondta, az ötlet a spanyolországi Szent Jakab-zarándokút mintájára született, ahova évente zarándokolnak el annyian, mint ahányan a csíksomlyói búcsúra érkeznek. A zarándokútvonalak kiépítése gazdasági előrelépést is jelent, amiből a helyiek profitálnak. Mint elmondta, számításaik szerint az útvonal menti településeken hetvenöt százalékkal nőhet a vendégéjszakák száma. Hozzátette: a fejlesztés mindenképpen minőségi ugrást jelent a közel tíz éve meglévő zarándokútvonalon. A távlati terv az, hogy meghosszabbítsák azt az időszakot, amelyet a turisták, zarándokok itt töltenek.

Barabás Csaba közölte: jövőre elsősorban a pünkösdi búcsút szeretnék népszerűsíteni; a szakasz megtételéhez szükséges tíz napra biztosítani kell a zavartalan zarándoklatot az érdeklődőknek, ebbe bevonni önkénteseket, magánszemélyeket, illetve érdekeltté tenni a helyi lakosságot. Kérte, hogy a települések jelöljék ki azt az útvonalat, amelyen szeretnék, hogy a zarándokok végighaladjanak az adott településen.

Borboly Csaba a jelen levő elöljáróknak azt javasolta, látogassanak meg zarándokszállásokat, és nézzék meg, hogy milyen épületeket lehet felhasználni új szálláshelyek kialakítására. Idegenvezetőket kell alkalmazni, illetve a későbbiekben a lovas zarándoklat lehetőségét is ki kell dolgozni, tette hozzá a megyei elnök. Az érintett települések képviselőit az együttműködésre biztatta. A zarándokok érkezése fel fogja dobni a települések hangulatát – vélekedett.

Szabó Károly elmondta, minél szélesebb körben meg kell ismertetni a Mária-utat. Molnár Sándor hozzátette, hosszú távon a marosvásárhelyi repülőtér közelsége is pozitívan befolyásolja majd a projektet.

A jelenlévők minden településről kijelölték a kapcsolattartó személyeket, és megegyeztek abban, hogy januárban elkezdik a népszerűsítő munkát. 2017-ben kiemelkedően támogatta a projektet Geréb Péter, Farkaslaka alpolgármestere, akinek munkájáért Nagy-Kopeczky Kálmán néhai zarándokról elnevezett díszoklevelet nyújtott át Molnár Sándor.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Máriaút.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria