A püspökség udvarán ünnepelték Szent József napját Temesváron

Külhoni – 2021. március 25., csütörtök | 9:00

Pál József Csaba megyéspüspök március 19-én, pénteken, Szent József ünnepén a temesvári püspökség udvarán mutatott be szentmisét, amelyet az egyházmegye Facebook-oldalán közvetítettek.

Temesváron az új típusú koronavírus terjedését megakadályozó zárlat nem teszi lehetővé a szentmisék bemutatását a templomokban hívek jelenlétében, ezért Pál József Csaba megyéspüspök március 19-én, pénteken, Szent József ünnepén 11 órakor a püspökség udvarán mutatott be szentmisét, amelyet az egyházmegye Facebook-oldalán élőben közvetítettek, így a hívek otthonukból is bekapcsolódhattak a liturgiába.

A részt vevő hívek számára pedig kötelező volt a járványügyi óvintézkedések (szájmaszk viselése, biztonsági távolság) betartása.

A liturgián koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Bakó László püspöki titkár, továbbá a temesvár-belvárosi plébánia két segédlelkésze, Balan Cristinel és Márton Gábor Benedek.

Március 19-én kezdődött az Amoris laetitia-családév, amelyet Ferenc pápa tavaly, a Szent Család vasárnapján hirdetett meg. A temesvári egyházmegyében a családév ünnepélyes megnyitójára március 21-én, vasárnap a 17 órakor kezdődő szentmise keretében került sor az arad-belvárosi templomban; a liturgia főcelebránsa Pál József Csaba megyéspüspök volt.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria