A Skapulárés Boldogasszony kegyképe Máriaradnára érkezésére emlékeztek

Külhoni – 2019. július 19., péntek | 17:44

Kármelhegyi Boldogasszony napján, július 16-án a máriaradnai bazilikában a zarándokok a Skapulárés Boldogasszonyt ábrázoló kegykép Radnára érkezésére emlékeztek. A szentmisét követően nyitották meg Xantus Géza erdélyi festőművész A végtelen vonzásában című kiállítását a rendház művészeti galériájában.

Az 1650-es évekből származó kegyképet több mint 350 éve adományozták a templomnak; 1695-ben, amikor a templomot a törökök felgyújtották, sértetlenül került ki a lángokból. Azt követően számos olyan, a kegyképhez fűződő csoda történt, amelyet az egyházi vizsgálatok is elismertek.

Az ünnepen idén is részt vett az egyházmegye papsága és számos világi hívő. Ezen a napon zarándokoltak a kegytemplomhoz a bánsági kármelita lelkiségi mozgalom tagjai is, akik a szentmise előtt katekézisen, délután pedig szentségimádáson vettek részt. A 11 órakor bemutatott szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyéspüspök volt.

A szentmisét követően került sor Xantus Géza erdélyi festőművész A végtelen vonzásában című kiállításának megnyitójára, aki ezúttal újabb keletű, egyházi ihletésű alkotásait hozta el a máriaradnai rendház művészeti galériájába. A kiállítást Pál József Csaba megyéspüspök nyitotta meg, majd Hegedűs Enikő művészettörténész méltatta a művészt és munkásságát.

A művészettörténész hangsúlyozta, a tárlaton bemutatott alkotások a művész eddigi pályájának lényeges jegyeit tükrözik. Xantus Géza festői irányultságának megerősödésében meghatározó szerepet játszottak a római Accademia di Belle Arti festészeti karán folytatott tanulmányok, valamint a budapesti katolikus teológiai képzés.

Xantus Géza több képzőművészeti műfajban is alkot. Az általa kedvelt tusrajzok és olajfestmények mellett a freskófestészetben, üvegművészetben, belsőépítészeti tervezésben, plasztikában, valamint monumentális művekben, köztéri szobrok készítésében is megcsodálhatjuk tehetségét. A most kiállított alkotások többsége a 2016. és 2019. közötti évekből származik – mondta Hegedűs Enikő művészettörténész.

A kiállítás 2019. október 10-ig tekinthető meg a máriaradnai rendház galériájában.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria