A székelyek tragédiájára emlékeztek Madéfalván

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze január 7-én a Hargita megyei Madéfalván a Siculicidium-emlékműnél, hogy fejet hajtsanak a 255 évvel ezelőtt történt tömeggyilkosság áldozatainak emléke előtt. A megemlékezés ünnepi szentmisével kezdődött a Siculicidium-kápolnában, amelynek főcelebránsa Darvas-Kozma József esperes-plébános volt, majd a Zöld Péter Általános Iskola diákjai mutatták be műsorukat. Az emlékmű megkoszorúzására a beszédeket és a közös imát követően került sor.

A székelygyilkosság előzménye az volt, hogy Mária Terézia magyar királynő és osztrák uralkodó elrendelte a Rákóczi-szabadságharc leverése után megbízhatatlannak nyilvánított és felszámolt erdélyi határőrség újbóli felállítását. A szervezet feladata a határok védelme, a rablók és csempészek üldözése volt. Eleinte sokan jelentkeztek, remélve, hogy felszabadulnak a földesúri terhek alól, de amikor kiderült, hogy továbbra is adózniuk kell, meggondolták magukat. Főként, miután világossá vált, hogy már nem csupán a határőrségről van szó, hanem idegenben való katonai szolgálatról is német parancsszóra, ugyanakkor a már a 18. század elején csorbult székely kiváltságjogokat – például az adómentességet – sem állítja vissza az uralkodó. Az ellenkezést látva Mária Terézia erőszakos sorozást rendelt el, ami elől több csíki és háromszéki székely család is elbujdosott. Az otthon maradtak közül több mint kétezren összegyűltek Madéfalván, hogy tiltakozó petíciót írjanak jogról és hagyományról.

Az udvari vezetés azonban meghallgatás helyett 1764-ben, a vízkereszt utáni hajnalon több mint ezerháromszáz császári katonát küldött a falu megszállására: először négy órán át tartó, erős ágyúzásba kezdtek, utána az életben maradtakat fegyverrel mészárolták le, a menekülőket lovas katonák üldözték. A nőket, az időseket és a gyermekeket sem kímélték, mintegy kétszáz áldozatról írnak a források. A latin siculicidium kifejezés használata nem véletlenül terjedt el: ha a szó római számoknak is megfelelő „betűit” összeadjuk, 1764-et kapunk.

A vérengzés után Székelyföldön már nem ellenkeztek a sorozásokkor, ugyanakkor tömeges kivándorlás indult meg Moldvába, illetve Bukovinába, ahol öt beszédes nevű falut alapítottak a betelepültek: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát – mivel Hadik András segítette őket a letelepedésben –, Józseffalvát és Andrásfalvát. Hányattatott sorsuk azonban itt még nem ért véget: a bukovinai székelyeket később az Al-Duna vidékére és Déva környékére, majd egy részüket a második világháború idején román–magyar megegyezés alapján a Bácskába telepítették. Viszont onnan is menekülni kényszerültek, így a háború vége felé a kitelepített németek házaiba költözhettek be Dél-Magyarországon.

Forrás: RomKat.ro

Fotó: Iochom Zsolt

Magyar Kurír