A székesegyház búcsúját ünnepelték Munkácson

Külhoni – 2017. november 13., hétfő | 15:18

November 11-én ünnepelték a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyház búcsúját. Az ünnepi szónok Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt, a szertartáson részt vett Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek és Stanisław Szyrokoradiuk harkiv-zaporizsai megyéspüspök is.

KÉPGALÉRIA –klikk a képre!

A program a papságnak szóló elmélkedéssel kezdődött, melyet szintén Spányi Antal püspök tartott. Az ezt követő szentmise elején Snep Román plébános köszöntötte a megjelenteket: a főpásztorokat, a Magyar Köztársaság konzuljait és a híveket, köztük az ungvári és beregszászi zarándokokat.

A több nyelven elhangzó olvasmányok és evangélium után homíliájában Spányi Antal püspök Szent Márton élete kapcsán arról beszélt, hogy a szenteket Isten azért adja nekünk, hogy gyönyörködjünk bennük, de még inkább azért, hogy kövessük őket mint példaképeket. A főpásztor azt is kifejtette, a mai ember miben tudja követni, példaképének tekinteni az egykor élt szent püspököt.

A szentmise végén a négy részt vevő főpap a fatimai szobor elé vonult, ahol Mieczysław Mokrzycki érsek zárta le imával az ukrajnai fatimai jubileumi évet, majd a Szent Márton palástja díj átadása következett. A pro caritate emlékérmet idén a dolhai Szeretet Leányai vincés nővérek kapták, akik 26 év szolgálat után most távoznak a Munkácsi Egyházmegyéből. A pro fide emlékérmet Szopó Szilvia sislóci hitoktatónak ítélte a bizottság. A díjakat Majnek Antal munkácsi megyéspüspök nyújtotta át.

A szentmise záróáldását Majnek Antal Szent Márton ereklyéjével adta. A szertartást a székesegyház udvarán agapé követte: a távolról érkezett zarándokokat a munkácsi hívek vendégelték meg.

Forrás és fotó:  Munkácsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria