A Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában mutattak be szentmisét az erdélyi magyar püspökök

Külhoni – 2018. november 7., szerda | 12:51

November 6-án az ad limina látogatáson Rómában tartózkodó romániai magyar püspökök a Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolnában mutattak be szentmisét.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Németh László olaszországi magyar főlelkésznek köszönhetően a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolnában már tizenhárom éve van minden kedden reggel, 8 órai kezdettel magyar nyelvű szentmise.

A mostani szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt, koncelebrált Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Böcskei László nagyváradi, Schönberger Jenő szatmári, Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, valamint Németh László és Fanea József, az Egyházi Pápai Akadémia szatmári egyházmegyés hallgatója, a lengyelországi Arkadiusz Nocoń, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció munkatársa és Kovács Gergely, a Kultúra Pápai Tanácsának irodaigazgatója.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Németh László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria