A szeretet tenyerén – Gyógyító lelkigyakorlat szenvedélybetegséggel küzdőknek Csíksomlyón

Külhoni – 2017. november 2., csütörtök | 15:47

A szeretet, a feltétel nélküli elfogadás, gyógyulás, megerősödés, újrakezdés vágyától vezérelve 15 szenvedélybeteg és hozzátartozója vett részt a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja és a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat által szervezett csíksomlyói lelkigyakorlaton október 26. és 29. között.

A bennünk lévő szeretet értékét és fontosságát sokszor elfelejtjük, háttérbe szorítjuk a hétköznapokban, pedig ez életünk, lelkünk éltető forrása. Mindannyiunkban benne van, mindannyian vágyunk rá. A szeretet megvonását és elfojtását, az elutasítást, a megvetést, a szánakozást élik meg azok, akik élete fölött átveszi az irányítást az alkohol. Ahhoz, hogy feltétel nélkül, szeretettel el tudjuk fogadni szenvedélybeteg testvéreinket; ahhoz, hogy képesek legyünk megélni, hogy szeretve vagyunk és értékesek vagyunk, józannak kell lennünk, a jelenben kell élnünk. Az alkohol elszakít a jelentől, de Jézus bármitől meg tud szabadítani, amitől mi magunk is szeretnénk megválni, és már dönteni tudunk a józanságunk mellett – olvasható a Gyulafehérvári Caritas összefoglalójában.

A segélyszervezet Ki-Út programja és Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat szervezésében október végén Csíksomlyón tartott lelkigyakorlaton a szenvedélybetegek és a hozzátartozók megélhették az elfogadó és szerető sorstársi közösség élményét. A résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy álarcok nélkül merjenek szembenézni önmagukkal, fájdalmaikkal, problémáikkal.

Igazán csak az mer szembenézni önmagával, aki alázatos, mint a gyermek, aki tud segítséget kérni és elfogadni, aki tud önmagán nevetni, aki meglátja a csodát mindenben, az őt körülvevő világban, de önmagában és a másikban is. Mindannyian csodák vagyunk, az Isten teremtett csodái. Isten országa a szeretet országa, melyet nem lehet karddal és vassal megszerezni, megdolgozni érte. A szeretetet csak elfogadni és befogadni lehet, mint a kisgyermek, akinek ha nyújtunk valamit, feltétel nélkül és örömmel elveszi. Merjünk gyerekké válni és feltétel nélkül elfogadni Isten szeretetét – erre buzdít a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja.

*

Néhány visszajelzés a gyógyító lelkigyakorlat résztvevőitől:

„Jókedvvel jöttem, újra feltöltődni. Az a vágyam, hogy továbbra is józan maradjak, és továbbra is le tudjam győzni az akadályokat... Szeretném a bennem lévő szeretetet jobban kimutatni és átadni szeretteimnek.”

„Azzal jöttem ide, hogy megtudjam, mit kell tennem mint hozzátartozó. Ennél még többet kaptam: elfogadást, szeretetet, megértést. Meglepett az emberek őszintesége és nyitottsága. Szeretnék javítani a kapcsolataimon, Istennel, a lányaimmal, a párommal.”

„A józan élet szépségét szeretném és akarom visszahozni a mindennapjaimba, a családomba, a munkahelyemen, a mindennapjaimba – ital nélkül, megértésben, szeretetben.”

„Tele reménnyel jöttem, mert tudtam, hogy itt ismételten feltöltődöm, feltarisznyálhatom magam mindennel, ami segít a józanság útján maradni.”

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Caritas; Gyulafehérvári Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria