A szinódusi út a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében

A Szentatya erőfeszítése, hogy az Egyház szinodális jellegét tudatosítsa, erősítse, és ezáltal az Egyházat a nagyobb hitelesség felé vezesse, sokak szívében visszhangra talált. Ez leginkább akkor érződött, amikor hitüket buzgón gyakorló keresztényekkel szemtől szemben beszélgetve láttuk, ahogyan a kezdeti kételkedésből átváltottak a lelkesedésbe.

A 12 fős munkacsoport tagjait úgy választották ki, hogy az egyházmegye összességében képviselve legyen. Ez később nagy segítségnek bizonyult. Az érsekség, sok elkötelezett pap és civil segítsége nélkül a válaszok begyűjtése és összegzése nem sikerült volna.

Az első nehézség, amibe ütköztünk, az idő rövidsége volt. Egy egész egyházmegyét megmozgatni nem könnyű feladat.

Annak ellenére, hogy modern kommunikációs eszközök állnak rendelkezésünkre, a kommunikáció sok esetben nehézkes volt.

Az is érződött, hogy sajnos egyházmegyénkben nincs a szervezésnek, a közös munkának és gondolkodásnak egy olyan hagyománya, amelyhez vissza lehetett volna nyúlni. Sok esetben kellett új ösvényeket kitaposni. A többi egyházmegyével sem volt különösebb tapasztalatcserénk a szinodális folyamat kapcsán.

Meglepő volt, hogy a válaszok elsősorban a peremvidékekről érkeztek, kisközösségektől, imaközösségektől. A tömbkatolicizmus (Csík, Udvarhely, Háromszék) gyakorlatilag nem válaszolt a szinodális felhívásra. Csak nagyon kis mértékben sikerült átadni a szinodalitás gondolatát az egyházmegyének, azt lehet mondani, hogy általánosságban mindenünnen 10 százalékos arányban válaszoltak. Az, hogy a papság csak mérsékelt jelentőséget tulajdonított a megkeresésnek, részben annak tudható be, hogy a lelkipásztorok túlterheltek, illetve nincsenek meggyőződve arról, hogy túl egy bürokratikus feladatteljesítésen, a visszaküldött válaszoknak lehet jelentőségük. Közrejátszik az is, hogy a papok egymástól eléggé elszigetelten alakítják pasztorális gyakorlatukat.

Amíg a papság nem érzi, hogy egy ügy fontos, addig a hívek sem fogják azt komolyan venni, és amit a püspök nem érez fontosnak, azt a papok sem fogják támogatni.

Nem érte el az emberek érdeklődési küszöbét, csak kevesek számára volt szívügy (hasonlóan a családreferendumhoz, pápalátogatáshoz). Sokan nem értették meg, hogy mit is akar a Szentatya, miről szól az egész szinodális folyamat, sok esetben nem is volt helyesen kommunikálva.

Törekedtünk a román ajkú hívek számára is elérhetővé tenni a szinodalitás kérdéskörét, de arányukhoz képest elég kevesen válaszoltak.

A beérkezett válaszok kiértékeléséből kiderült, hogy sok a sablonos, felületes és általános válasz, kevés a konkrétum, még kevesebb a személyes tapasztalatok megosztása. A hívek és papok jó része úgy gondolja: az Egyház a papok dolga, a hívek ne szóljanak bele, illetve a híveket nem kell megkérdezni, beavatni az Egyház döntéseibe. Volt az emberekben ijedtség is ennek kapcsán, de ugyanakkor öröm és megelégedettség is, hogy végre kíváncsi az Egyház az ő véleményükre, végre elmondhatják meglátásaikat: „örömmel és komoly szándékkal akarnak részt vállalni az Egyház megújulásában. Mintha csak várták volna ezt az alkalmat…” Meglepett, hogy szemben a napi szentmise-látogatókkal, a vasárnap és ünnepnap szentmisére járók sok esetben konkrétabb, gyakorlatiasabb ötleteket, javaslatokat fogalmaztak meg.

Kezdettől azt az elvet próbáltuk követni, hogy mindenkit buzdítunk a válaszadásra, de senkit sem erőltetünk.

A beérkezett válaszok több csoportba sorolhatók: 47 összesítés érkezett elsősorban plébániáktól (plébániai munkatársképzők), ezenkívül az online kérdőívre válaszoltak 268-an, egy egyénileg készített kérdőívre 111 válasz érkezett. Sok találkozás, beszélgetés, imádkozás, gondolkodás áll a válaszok mögött, amit lehetetlen felmérni. Maradjon a Jóisten titka!

A Szentatya arra buzdított, hogy a Szentlélekre figyelve járjuk ezt az utat. Vajon mennyire sikerült figyelni Istenre, amikor a válaszokat megfogalmaztuk? – tettem fel magamnak a kérdést. A válaszok nagy pozitívuma, hogy minden hiányosság ellenére kidomborodik egy reprezentatív kép az Egyházról, amely kendőzetlenül rámutat hitéletünk fény- és árnyoldalaira. Az igazság felismerése még akkor is, ha olykor fáj, mindig Isten működésének jele. 

A feltett kérdések és a beérkezett válaszok összesítése ITT olvasható. 

Forrás és fotó: Romkat.ro

Szöveg: Csont Ede

Magyar Kurír