A Szűzanyával a szinodális úton – Máriás lelkiségű közösségek találkozója Nagyváradon

Külhoni – 2022. július 5., kedd | 15:25

Sarlós Boldogasszony ünnepén, július 2-án rózsafüzér-társulatok és máriás lelkiségű közösségek tagjai találkoztak a nagyváradi székesegyházban. Az esemény meghívott előadója Kovács Zoltán mariológus, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektora volt. A találkozó szentmisével ért véget, melyen Böcskei László megyéspüspök a Béke Királynőjének közbenjárását kérte az egyházmegye közösségei számára.

A máriás lelkiségi találkozó szentségimádással kezdődött.

Ezt követően Kovács Zoltán mariológus Szinodalitás és Mária címmel tartott előadást, melyből részleteket közlünk.

Mostanában sokat halljuk a szinódus (szün-hodosz: összejövetel, közös úton levés, együtt járás) fogalmát. Ferenc pápa 2021-ben hirdette meg a Katolikus Egyházban az együtt gondolkodás azon folyamatát, mely hivatalosan a 2023. évi püspöki szinódusig tart. Meghallgatni és összegezni a világ különféle tájain élő hívők tapasztalatait, javaslatait, örömeit és gondjait, „hogy jobban együttműködjünk Isten történelemben végzett munkájával” – erre hív a Szentatya.

Ezen az úton nyilvánvalóan nem járhatunk Jézus nélkül, aki önmagát nevezi útnak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). De hogyan van jelen e folyamatban Mária?

Az ikonográfia gyakran ábrázolja őt úgy, mint aki Fiát karjaiban tartja, és közben rámutat – ezek az úgynevezett hodigitria („útmutató”) ikonok.

Az Istenszülő az üdvösséghez vezető utat a legegyszerűbb mozdulattal Fiában mutatja meg.

Az Egyház Anyja mindenkor gyakorolja ezt az útmutató szerepet. Valahányszor Isten népe utat, választ, iránymutatást keres, Mária szelíd, csendes, de határozott útmutatására biztosan számíthat. (...) Egy jól megélt zarándokút belső megújulást is eredményez; e mély átformálódásban kulcsfontosságú a Lélek szerepe, aki Máriát is új teremtménnyé tette élete első pillanatától fogva. Folytonosan hivatva vagyunk a belső megújulás útjára lépni, és így szolgálni az újjáteremtés művét, mely Krisztus által a Lélekben már megindult, és amelyben Isten ránk is számít.

Vizsgáljuk meg, hogyan lehetünk úton Máriával a szinodális folyamatban, Ferenc pápa 2021. október 9-i beszédének néhány fontos részlete nyomán – mondta az előadó.

„A szinódus egy egyházi esemény, melynek főszereplője a Szentlélek. Ha nincs jelen a Lélek, akkor nem lesz szinódus.”

Máriát az Úr hallatlanul nagy feladatra hívta: Istenszülővé lenni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon életében, a „Magasságbeli Erejének” (Lk 1,35) kellett őt betöltenie. A Szentlélek nemcsak „működésbe hoz” valamit, aztán elhallgat; „rajta is marad” (vö. Jn 1,32) a hozzá hűséges kiválasztottjain. Máriát is folyamatosan kísérte és formálta a Szentlélek tüze, egészen a mennybe való hazaérkezéséig.

A Lélek kenete által átitatott Egyház útját Mária szüntelenül kíséri. Útra kelve a szinodalitás lelkületével ebben is útitársunk lesz az Egyház Anyja, aki példát ad és bátorít a Szentlélek sugallatait követő, önmagunkat Istennek átadó életre és az ugyanazon isteni Lélek világosságában hozott döntések fontosságára.

Mária maga is Pneumatoforos, azaz Lélek-hordozó, és ezzel arra tanít, hogy ha befogadjuk és hordozzuk magunkban a Szentlelket, az isteni Lélek fog bennünket hordozni és vezetni.

„A szinódusnak három kulcsszava van: közösség, részvétel és küldetés.”

Ahhoz, hogy igazán közösséget alkothassunk egymással, Istennel is mély közösségben kell élnünk. A „befelé” megélt közösség (communio ad intra) Mária esetében az Istenben való életben és bizonyos értelemben a Szent Család bensőséges életközösségében valósult meg. Ez az intimitás képes szilárd alapot adni, belső erőforrásként izzani ahhoz, hogy az ember ki tudjon lépni e biztonságot adó közegből, és közösséget tudjon, akarjon alkotni másokkal is, „kifelé” (communio ad extra). A Krisztussal megélt communio nem merülhet ki csupán a Fővel való közösségalkotásban, hanem természete szerint titokzatos Testének tagjaival, az Egyházzal is közösségalkotásra és -mélyítésre indít. Krisztus Anyja, aki az Egyház Anyja is, közösséget alkot Fiának tanítványaival, maga is tanítványként. Lelki anyasága mindenkire kiterjed, mindenkit az Egyház közösségébe hív, hogy Fiával és egymással valódi egységet alkossunk. Így lesz új Évaként lelki értelemben ő maga is „minden élő anyja” (Ter 3,20).

Ha igazán részt veszek valamiben, az valós jelenlétet, odaforduló figyelmet, teljes bevonódást kíván. Mária sem marginális szereplője az üdvtörténetnek: teljes személyével egészen Istennek és üdvösségünk művének szenteli magát. Testét-lelkét már szeplőtelen fogantatásában „kegyelemmel teljessé” teszi a Szentlélek, és egészen átjárja, hogy a mennyországra mutató örök szüzességben élhesse meg a világ üdvösségéért vállalt istenanyaságot, mely majd az Egyház iránti lelki anyaságban is kiteljesedik. Folyamatosan engedi, hogy a Lélek átformáló ereje új küldetést adjon életében, teljesen mást, mint amire eredetileg készült. Mária a mennyei dicsőségben sem kívülálló; aktívan vesz részt már az újszülött Egyház életében, annak liturgikus ünneplésében is; együttérző anyai szívvel vállal részt az Egyház minden gondjából-bajából, hathatós közbenjárásával segítve annak tagjait.

A názáreti Szűz különleges küldetést kapott. Az istenanyaság páratlan kegyelem, de Mária ember marad, és ez küldetésének határait is kirajzolja: ő sem lesz apostollá, de maga is hivatott apostolkodni. Részt vállal a misszióból. Elfogadva hivatását engedi, hogy a Szentlélek erre alkalmassá formálja és vezesse, amiben saját szándékait együttműködő készséggel veti alá Isten akaratának. Az örök Igének méhében való megfoganása után útra kel, hogy küldetését már így is teljesítse, és Krisztust közvetítse a világnak. Ez fakasztja nemcsak Erzsébetet és az ő méhében Keresztelő Jánost, hanem később is az egész Egyházat is igazi örömre, hitvallásra és istendicséretre (vö. Lk 1,39–45).

„Az Egyház az emberi család Istennel való szoros egységének a jele legyen.”

Az Egyház, miközben feladatát teljesíti, Mária feladatát is felismeri saját küldetésében: megjeleníteni Krisztust a világ számára, hordozni őt és hozzá való hűségben járni földi zarándokútját. (...) Az Egyház nagy „családjában” állandóan élet fakad: új tagok születnek a keresztvíz életadó folyama által, miközben az a szent nép tisztán őrzi Krisztushoz való hűségét és teljes elkötelezettségét.

Az Egyház tehát maga is anya és szűz, akárcsak Mária.

A szinodális folyamat a nők Egyházban vállalt szerepének józan újjáértékelését is fontosnak tartja. Ehhez Mária példájából kiindulva sokat meríthet. Személyének tükrébe tekintve láthatjuk: anyai hivatását és szüzességét, felelős, szabad emberi döntéseit és női mivoltát Isten szándéka szerint éli meg, a Lélekben megújult asszonyként. Méltóságát nem az önmegvalósítás szirénhangjai mentén keresi, hanem Istenben. (...)

„Mérgező mondat az Egyház életében: »mindig is így csináltuk«, jobb, ha nem változtatunk.”

XVI. Benedek pápával együtt elmondhatjuk: „Az Egyház él, az Egyház fiatal.” Állandóan igényli a megújulást. Mária (...) az örök fiatal Egyház lelki Anyja; maga is dinamikus személy, hiszen a Szentlélek életfakasztó ereje dolgozik benne. A Szűzanya mert rugalmasnak lenni az angyal szavára; mert József szemébe nézni a Lélektől várandósan, és merte felvállalni mindenki előtt Isten művét az életében; mert útra kelni övéivel Egyiptomba, és mert onnan visszatérni; merte magát rábízni az isteni Gondviselésre a kereszt alatt. Mert bátor reménységgel tekinteni a jövőbe, és ez a lelkülete sugárzik át a Magnificat hálaénekén is, hiszen Isten mindig szabadítani akar minden rossztól, és egészen megújítani. Mária nem ellensége az Isten akarata szerinti változásoknak, hanem készséggel együttműködik vele, „teret adva” így a Lélek fuvallatának. (...)

„A szinódus lehetőséget kínál arra, hogy a meghallgatás Egyházává váljunk: hogy kilépjünk megszokott életritmusunkból, hogy félretegyük lelkipásztori gondjainkat, hogy megálljunk, és figyelmesen hallgassunk.”

Letenni az aktuális teendőnket, és a másikra figyelni – nemegyszer áldozatot kíván. A meghallgatás nem passzív, csupán részvéttől fűtött cselekedet, akkor sem, ha úgy tapasztaljuk, nem tudunk semmi kézzelfoghatót tenni a másikért; közbenjáró imánk ilyenkor sem felesleges. Jézus Anyjának nagyon kevés szavát idézi a Szentírás; ő a hallgató Szűz, aki hittel fogadja Isten szavát. De egy másik Máriáról is tudunk, aki a „jobbik részt választotta” (Lk 10,42), mert félre tudta tenni rövid időre a fontos teendőket, és egészen Jézusra figyelt. Mindkét Mária arra tanít, hogy bizonyos pillanatokban teljes figyelmet, testi-lelki odafordulást, minden más tevékenység hátrahagyásával való odahallgatást kell ajándékoznunk Jézusnak, testvéreinknek és azoknak, akik még csak keresik Jézus arcát.

„A közelség Egyházává váljunk. Mindig Isten stílusához kell visszatérnünk: Isten stílusa közelség, együttérzés, gyengédség. Isten mindig így cselekedett.”

Szükségünk van anyai szeretetre. Az ember állandó belső növekedéséhez hozzátartozik a megtisztelő odafigyelés, a tapasztalt bátorítás, a gyengéd együttérzés.

Az Egyház számtalan emberi hibájával együtt az a közösség, melyben a kitaszítottak is megtalálhatják helyüket. Ebben az otthonban Isten atyai Szíve mellett Mária anyai Szívére is rátalálunk. Égi Édesanyánkat gyermeki lelkülettel megszólítva anyai közelséget remélünk. Jézus Anyja a mi „keresztjeink alatt is” ott áll, erőt adva. Amit az ő Szívének ajánlunk fel, arról tudhatjuk, hogy „jó kezekben lesz”.

Ő az Egyház rezdüléseivel is együttérző Anya.

(...) Mi a Hodigitriával, az Útmutatóval, Égi Édesanyánkkal együtt vagyunk úton. Jó olyannak a vezetésére bízni magunkat, aki biztosan ismeri a legjobb utat. Ha Máriával járjuk földi életünk zarándokútját, és vele együtt akarjuk megélni annak jelesebb eseményeit, akkor felismerjük: nem a Szűzanya által jutunk Krisztushoz, hanem vele együtt is.

Vigyük mi is magunkkal Máriát, avassuk be életünk történéseibe, terveinkbe, döntéseinkbe – buzdított előadása végén Kovács Zoltán atya. – Őt mi is anyánkul kaptuk, a mai szeretett tanítványok mi vagyunk! (...) Az Egyház soha nincs magára hagyva. Szent II. János Pál pápa szavaival élve: „Az Egyház, amely földi útját kezdettől fogva Mária útjához kapcsolta, az ő nyomában járva egyre ismételgeti a Magnificat szavait” (Redemptoris Mater, 37). Éljük meg ezt a szinódusi folyamatot Mária lelkületével, hogy ez az utunk is a mennyei Atya háza felé vezessen, ahol a szentek közösségnek örömében és a Krisztushoz és egymáshoz való tartozás közösségében érjük el az életadó Lélekben közösen megtett útjaink végső célját és beteljesedését.

A máriás találkozót lezáró koncelebrált szentmisén Böcskei László megyéspüspök a Béke Királynőjének közbenjárását kérte a nagyváradi egyházmegye közösségei számára.

A liturgia végén a főpásztor imakártyát adott minden jelenlévőnek, és felkérte a plébániai csoportokat, hogy a jövőben különösképpen is imádkozzanak papi hivatásokért, hisz „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37).

A szentmisét követően a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai az általuk készített ebéddel vendégelték meg a zarándokokat az iskola dísztermében.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria