A temesvári egyházmegye ministránsai Máriaradnára zarándokoltak

Külhoni – 2022. június 5., vasárnap | 19:44

A temesvári egyházmegyében két évtizedes hagyomány, hogy júniusban zarándoklatot szerveznek a plébániákon szolgáló ministránsoknak a máriaradnai kegytemplomhoz. Az elmúlt két esztendőben a járványügyi helyzet megakadályozta a nagyobb létszámú összejövetelek szervezését, így a találkozót részben online tartották. Idén azonban a radnai bazilika padsorai június 4-én újra megteltek gyermekekkel.

Örömük, lelkesedésük átragadt mindazokra, akik velük együtt vettek részt a délelőtti szentmisén.

A liturgia főcelebránsa Irimiciuc Alin boksánbányai plébános, a ministránsok pasztorációjának egyházmegyei felelőse volt, vele koncelebráltak a gyermekeket elkísérő egyházmegyés papok. Bevezetőjében a főcelebráns lelkipásztor Ferenc pápát idézte: „Kedves fiatalok, ti nem a jövő vagytok, hanem az Isten jelene. Ő arra hív benneteket, saját konkrét világotokban, hogy induljatok a nagyszülők, az idősek keresésére és velük együtt vegyétek a szót és valósítsátok meg azt az álmot, amit az Úr megálmodott számotokra. Ne holnap, hanem ma kezdjétek el, mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is.”

Magyar nyelvű homíliájában Miklós Csaba majláthfalvi plébános arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a ministráns az oltárnál, a templomban Istent szolgálja, a mindennapokban pedig az embereket. – Istent ne csak a templomban szolgáljátok, hanem otthon is, például úgy, hogy imádkoztok. Az emberek szolgálata azt jelenti, hogy például, amikor a suliban vagy, legyél te az, aki segít másoknak – intézte szavait a ministránsokhoz a szónok.

Román nyelven Radulov Piry vingai plébános mondott szentbeszédet. A szentmise végén Irimiciuc Alin boksánbányai plébános ismertette a zarándoklat további programját: a mintegy kétszáz gyermek és fiatal a máriaradnai kegyhely szomszédságában lévő Kalodván vallási témájú vetélkedőn, futballmérkőzésen, valamint különböző szabadtéri szórakoztató műsoron, játékokon vett részt.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria