Az idősekért és a betegekért imádkoztak a nyitrai kálvárián

Külhoni – 2019. október 18., péntek | 9:00

Október 12-én, szombaton – a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében meghirdetett zarándokév keretében – az idősek hónapja alkalmából az idősekért, a betegekért és a szenvedőkért ajánlották fel a zarándoklatot a nyitrai kálvárián.

A zarándoklat hagyományosan egyórás szentségimádással kezdődött, melyen idősek és betegek imádkoztak az Oltáriszentség előtt. Az adoráció során arról elmélkedtek, hogyan kell a hívő embernek a keresztre tekinteni és azt érdemszerzően hordozni, legyen az akár a betegség, akár az öregség keresztje. Október hónap lévén, a Szűzanya oltalmát is kérték, hiszen Mária a betegek gyógyítója. A fájdalmas rózsafüzér elimádkozását követően Óbecsey István Szeressétek az öregeket című verse hangzott el.

A szentségimádást és a rózsafüzért az ünnepi főpapi szentmise követte, amit Fazakas Márton Zoltán csornai premontrei apát mutatott be. Szentbeszédében rávilágított, az öregséggel csak akkor kezd el igazán foglalkozni az ember, amikor már nemcsak tudja, hanem érzi is hajlott korát, a test korlátait. Azonban az életnek az öregségben is megvan a maga szépsége – hangsúlyozta Fazakas Márton Zoltán, aki az idősek mellett a betegekről és a szenvedőkről is külön szólt. Vajon kibe és mibe tud szenvedés, betegség idején kapaszkodni az ember? Senki másba, mint a keresztjét hordozó Jézusba és a Fájdalmas Anyjába, aki még a kereszt alatt is, halott gyermekét tartva ölében példát adott arra, hogyan kell viselni a szenvedés keresztjét.

A csornai apát arra bátorította a jelenlévőket, hogy szenvedés idején táplálkozzanak a rendíthetetlen hitből, az Eucharisztiából, a kitartó imádságból és a Fájdalmas Anyánkba való kapaszkodásból. Az időseket és a betegeket külön is megkérte, hogy keresztjük türelmes viselésével imádkozzanak a világért, magyar nemzetünkért, családjainkért, hivatásokért. Ezzel tanítsák szeretteiket arra, hogy aki hisz, az soha sincs egyedül.

A szentmisén a több száz zarándoknak kiszolgáltatták a betegek szentségét is.

Forrás és fotó: Zeman István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria