Azbej Tristan is felszólalt a vallásszabadságról tartott washingtoni csúcstalálkozón

Külhoni – 2021. július 20., kedd | 9:05

Július 13. és 15. között első alkalommal rendezték meg Washingtonban a Nemzetközi Vallásszabadság Csúcstalálkozót, amelynek célja, hogy globális koalíciót hozzon létre a vallásszabadságért világszerte tevékenykedő szervezetekből. Az eseményen Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság vezetője is részt vett.

A vallásszabadság mint alapvető emberi jog minden kultúrát, nemzetet, vallást és politikai rendszert érint. Jelenleg a világ lakóinak 80 százaléka olyan országokban él, ahol a vallás területén magas szintű kormányzati vagy társadalmi korlátozások vannak érvényben.

Az első alkalommal megrendezett összejövetel „Nemzetközi Vallásszabadság mindenkinek, mindenhol, mindig” címmel zajlott az Egyesült Államok fővárosában. A csúcstalálkozó célja szerint összekapcsolja a vallásszabadság iránt érdeklődőket, felhívja a figyelmet az üldözöttek nehéz helyzetére, és erősíti a vallásszabadságért küzdő mozgalmat, továbbá politikai támogatást szorgalmaz ezen alapvető emberi jog védelmére, bátorítva a kormányokat az állásfoglalásra és a cselekvésre.

Az esemény kiemelt vendége volt Azbej Tristan, aki felszólalásában a keresztényüldözésre hívta fel a figyelmet, amely 340 millió embert érint az egész világon. „Törődnünk kell minden ember méltóságával és a mindenkinek járó szabadsággal!” – mondta a magyar államtitkár. A Hungary Helps Program bemutatása során hangsúlyozta, hogy idáig 250 ezer embernek tudtak segíteni világszerte abban, hogy szülőföldjén tudjanak maradni, vagy oda vissza tudjanak térni. Azbej Tristan rámutatott, hogy nagyon fontos az államok kormányainak részvétele a keresztényüldözés humanitárius válságának enyhítésében, mert a nemzetközi segélyszervezetek, alapítványok, ügyvédi csoportosulások segítsége nem elegendő.

A magyar kormány humanitárius tevékenysége nemzetközi szinten is elismert, amelyet a csúcstalálkozón több felszólaló is köszönő szavakkal illetett, így többek között Bashar Varda iraki főpásztor, az erbíli káld katolikus főegyházmegye érseke, vagy Matthew Hassan Kukah, a nigériai Sokoto püspöke.

Azbej Tristan államtitkár washingtoni látogatása alkalmával tárgyalt a 2018-ban az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID) aláírt együttműködési megállapodás meghosszabbításának módjairól, valamint annak kiterjesztéséről, amellyel a két állam az iraki keresztényeket segítette Karakos városában. Az államtitkár találkozott több, a vallásszabadság védelmével foglalkozó civil és egyházi szervezet vezetőivel, amerikai kongresszusi és külügyminisztériumi képviselőkkel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria