Ballagás a Boldogasszony Iskolanővérek nagybecskereki leánykollégiumában

Külhoni – 2018. május 16., szerda | 15:13

Hálaadó szentmise keretében vettek búcsút a nagybecskereki Szathmáry Karolina Katolikus Leánykollégium érettségizői az alma matertől május 9-én.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A nap kiemelt jelentőségű volt a Boldogasszony Iskolanővérek életében, hiszen ez rendalapítójuk, Boldog Mária Terézia Gerhardinger ünnepe is.

Az ünnepi szentmisét Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök mutatta be Király Tibor kisoroszi plébánossal és Elias Ohoiledwarin SVD atyával. A főpásztor felhívta a ballagók figyelmét arra, hogy mindazt, amit szüleiktől, nevelőiktől kaptak az elmúlt évek során, fontos bizonyos formába, keretek közé rendezni. A napi olvasmányokhoz kapcsolódva a derék asszony jellemzőit foglalta össze, s kívánta, a lányok is legyenek hozzá hasonlók: szorgalmasak, szolgálatkészek, szolidárisak, megfontoltak, bájosak.

A kollégiumi hagyományokat követve Bicók Lea harmadikos kollégista búcsúzott az érettségizőktől. Utóbbiak nevében Lackó Márta mondott köszönetet társainak, a kollégium nevelőinek és személyzetének, valamint a nővéreknek. Julianna nővér, az intézmény igazgatója személyes útravalóval látta el érettségiző növendékeit, akikkel szinte egy időben érkezett a kollégiumba, így végigkövette fejlődésüket középiskolai tanulmányaik alatt.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria