Barangolás Lazio tartományban – A PMI őszi zarándoklata

Első állomásunk Tarquinia volt, közvetlenül a tengerpart mellett, Rómától északnyugatra. A titokzatos eredetű etruszk kultúra virágzott itt a Kr. e. 8. és 3. század között. A város mai képe mind a román, mind a reneszánsz építészet nyomait őrzi. Első utunk a Santa Maria di Castello-templomhoz vezetett, amely egy háromhajós román kori templom, 1207-ben szentelte fel III. Ince pápa. A templom egyik jellegzetessége az úgynevezett kozmateszk művészeti stílus: különböző méretű és színű márványdarabokból alkotott geometriai, illetve koncentrikus körökbe rendeződő alakzatok ábrázolása. A szentélyből nyílt teraszon készültek az első közös fotók.

Innen a városka középkori utcáin a Vitelleschi-palotába mentünk, ahol a Nemzeti Etruszk Múzeum kapott helyet. A kiállítás által bepillantást nyerhettünk a majd’ kétezer éves múlttal rendelkező város első évszázadaiba, amikor az etruszk kultúra virágzott itt. A tárgyi emlékek jól érzékeltették ennek a népnek a történelmét, mindennapjait, vallását, különös hangsúlyt helyezve a temetkezési szokásokra és arra, hogyan tekintettek a halál utáni életre. A város szélén található hatalmas nekropolisz (halottak városa) régészeti anyagából, az ásatások során föltárt tárgyi maradványokból is gazdag kiállítást láthattunk.

Az Úrangyala közös elimádkozása után indultuk ebédünk elfogyasztásának helyszínére, egy kis takaros, jellegzetes helyi étterembe, melynek a neve is hívogató volt számunkra: Boccone del Prete (A pap falatkája). Ezeken a zarándoklatokon a lelki és a szellemi töltekezés mellett egy másik fontos elem a közösség építése és a helyi gasztronómia megismerése is. Egy közös asztalnál nincs is jobb eszköz erre a célra. Helyi friss halakból, tengeri élőlényekből és persze húsos ételekből is választhattunk, hozzá pedig társult a régió bora és természetesen zárásként a desszert kávéval.

Ebéd után Castel Sant’Elia felé vettük az irányt. A tengerparttól eltávolodva egy már hegyekben is gazdag tájra érkeztünk meg. Castel Sant’Elia többek között ősi román kori bazilikájáról és Szűz Mária-kegyhelyéről híres. A Szent Illés-bazilikát tekintettük meg először a hegy alján, majd elindultunk a Maria Santissima ad Rupes (Szűz Mária a sziklánál) ősi kegyhelyre. Bencés szerzetesek vonultak vissza először erre a sziklás vidékre, és ekkor kezdődött itt a Szűzanya tisztelete. Majd a 18. században ferencesek újították meg a kegyhely lelki életét, amely azóta folyamatosan működik.

A hegy oldalában, egy grottában (sziklahasadék) található ma is egy kis kápolna, benne a 16. században készült ikonnal. Ez egy nagyon ritka ábrázolása a Szűzanyának és gyermekének: Szűz Mária a térdén nyugvó kisdedet imádja.

Itt elcsöndesedtünk, közösen elimádkoztuk az esti dicséretet és egy tized rózsafüzért mondtunk azokért, akik rólunk gondoskodnak, az olaszországi magyar közösségért, valamint egyéni szándékainkra.

A szentély mellett emléktábla jelzi, hogy Szent II. János Pál pápa, „az igazságosság és a remény fáradhatatlan zarándoka” is meglátogatta e kegyhelyet pontifikátusa alatt. A kápolna szintjéről csodálatos kilátás nyílik a közeli erdőkre, hegycsúcsokra. Lépcsősor vezet a hegy tetejére, a Szent József-bazilikához, mely a 20. század elején épült. Itt személyes imádságra volt lehetőség, majd a hegy oldalában visszasétáltunk a Szent Illés-bazilikához, ahonnan Nepibe vettük az irányt.

Itt megnéztük a dómot, és rövid sétát tettünk a város sétálóutcáján, amely tele volt élettel. Egy helyi bárban megittuk az aperitivót, készülve a vacsorára. A vacsora helyszíne a Santa Maria in Galleria nevezetű kis falu volt, amely korábban a Collegium Germanicum et Hungaricum vidéki nyaralójaként működött, s melynek szomszédságába jelenleg a Vatikáni Rádió antennái vannak telepítve. Itt egy rusztikus kis étteremben fogyaszthattuk el vacsoránkat, amely igazi házias fogásokból állt. Ezután tértünk vissza a Pápai Magyar Intézetbe.

Forrás: Pápai Magyar Intézet

Fotó: Versler Sándor

Magyar Kurír