Bérmálás a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben

Külhoni – 2022. május 18., szerda | 9:50

Május 8-án a vasárnapi szentmise keretében hat fiatal bérmálását ünnepelte a Németországban élő magyar katolikusok közössége a müncheni Szent Erzsébet-templomban.

A Müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben idén hat fiatal jelentkezett bérmálásra, amit intenzív felkészítés előzött meg. A bérmálásra – mely tudatos lépés a felnőtt keresztény élet melletti elköteleződés felé – való előkészítést Szarvas Erzsébet lelkipásztori munkatárs tartotta Münchenben és Erdingben.

A bérmálást május 8-án, a vasárnapi szentmise keretében ünnepelték a müncheni Szent Erzsébet-templomban. A szentség felvételére készülő fiatalokat a bérmaszülők, népviseletbe öltözött fiúk és lányok, a ministránsok és Merka János plébános kísérte be a templomba.

Merka János köszöntője után megkezdődött az ünnepi szentmise. A szertartáson Szarvas Erzsébet bemutatta a bérmálásra készülő fiatalokat, akik közös imádsággal készítették fel lelküket a keresztségi fogadalom megújítására és a bérmálásra.

A fiatalok a bérmálás utáni imádságban hálát adtak Istennek e szentség ajándékáért, és megfogadták, hogy Isten iránymutatásai alapján hitben és szeretetben élnek.

Az ünnepi esemény fényképek készítésével zárult.

Szöveg: Beregi Rita

Forrás és fotó: Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria