Böcskei László a romániai püspökök ad limina látogatásáról

Külhoni – 2018. november 15., csütörtök | 14:26

A romániai püspökök november 5. és 10. közötti római ad limina látogatásán Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Böcskei László nagyváradi, Schönberger Jenő szatmári és Pál József temesvári megyéspüspök is részt vett.

Az ad limina apostolorum látogatást az egyházi előírások követelik meg: általában ötévenként kerül sor rá, ám a romániai püspökök vendégeskedése eltolódott, utoljára 2010-ben volt ilyen jellegű látogatás – ismertette hazatérve vatikáni látogatásukat Böcskei László nagyváradi megyéspüspök. – A főpásztorok a vatikáni utazás előtt beszámolót írtak, melyben bemutatták a romániai egyház életét a különböző pasztorációs területeken, kiemelve a folyamatokat, a nehézségeket, kihívásokat. E beszámolót Ferenc pápa és a vatikáni hivatalok is megkapták.

A romániai katolikus püspökök november 5. és 10. közötti ad limina látogatásuk során tíz, az egyházi élet különböző területeiért felelős vatikáni hivatalt kerestek fel. „Érdeklődéssel fogadtak minket, követték, hogy mit tudunk mondani az itthoni helyzetről; szó volt a katolikus nevelésről, a püspöki feladatokról, a család- és ifjúságpasztorációról és annak kihívásairól, valamint az ökumenizmusról. Megtapasztalhattuk, hogy része vagyunk az egésznek, a mi sajátságos helyzeteink kiegészítik, gazdagítják a világegyházat, amelynek tagja vagyunk” – tette hozzá Böcskei László püspök.

A püspökök látogatást tettek a római Collegium Germanicum et Hungaricumban is, ahol a magyar anyanyelvű papnövedékek tanulnak, valamint szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika grottájában található magyar kápolnában. „Próbáltuk a vatikáni kapcsolatokat frissíteni, úgy kihasználni, hogy jövőbe mutató legyen mindenki számára” – fejtette ki a főpásztor, kiemelve, hogy látogatásuk csúcspontja a Ferenc pápával való személyes találkozó volt.

Az ad limina apostolorum látogatás negyedik napján, november 8-án Románia görögkatolikus és római katolikus püspökei Ferenc pápával koncelebráltak szentmisét a Szent Márta-házban.

„Együtt lehettünk az imádságban és a szentmisében, ez nem minden küldöttségnek adatik meg” – mondta Böcskei László. Ezt követte a Szentatyával való személyes találkozás, melynek során Ferenc pápa testületileg fogadta a püspököket. „Másfél órás, meleg hangú, baráti, testvéri hangulatú találkozó volt. Megtapasztalhattuk, hogy a Szentatya meg akar hallgatni bennünket, nem is készült hivatalos beszéddel” – idézte fel a nagyváradi püspök, aki arról beszélt Ferenc pápával, hogy a mai világban az Egyház nagy kihívások előtt áll, amikor hiteles üzenetet kíván átadni. Kitértek arra is, hogy szükségük van a bátorításra és megerősítésre, amiben nagy segítséget nyújthat a Szentatya romániai látogatása.

„Úgy éreztem, a Szentatya biztat bennünket, szeretne eljönni hozzánk – folytatta a főpásztor. – Tisztában van azzal, hogy a romániai katolikus egyház nagyon sokszínű, különösen az anyanyelvek használatában, a rítusok különbözőségében; vannak római és görögkatolikus hívek, Jakubinyi György érsek pedig a romániai katolikus örmények elöljárója is. A Szentatya látja ezeket a szempontokat. Remélem, amikor véglegesítik a látogatás programját, ezt is figyelembe veszik. Reménykedünk, bízunk benne, hogy az erdélyi katolikusok is fogadhatják jövő évben a Szentatyát.”

Böcskei László összegzésként így fogalmazott: jó volt megtapasztalni a közvetlenséget, a nyitottságot a Szentatya és a vatikáni hivatalok elöljárói részéről, akik nemcsak beszámolókat vártak, hanem megosztották egymással a szolgálat örömeit és nehézségeit.

„A részletekről, hogy a jövő év folyamán mikor kerülne sor a romániai pápalátogatásra, még korai beszélni, hiszen most zajlanak a tárgyalások. Azonban fontos, hogy van erre nyitottság, és nekünk már most készülnünk kell rá. Az a feladat, hogy próbáljunk lelkileg is odafigyelni erre. Vannak dolgok az életben, amelyeket ki kell imádkozni, hogy a Szentlélek megvilágosítsa azokat, akik az ilyen eseményeket előkészítik” – zárta beszámolóját Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök.

Forrás: Kronika.ro; Nagyváradi Egyházmegye

Fotó: Böcskei László megyéspüspök személyes képtára

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria