Böjte Csabával ünnepelték a temesvári Millenniumi templom búcsúját

Külhoni – 2018. október 18., csütörtök | 11:27

A temesvár-gyárvárosi Millenniumi templom búcsúját október 14-én ünnepelték. Kapor János helyi plébános meghívására a szentmise főcelebránsa Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, ünnepi szónoka pedig Böjte Csaba ferences szerzetes volt.

A honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából 1896-ban XIII. Leó pápa engedélyezte Magyarország számára Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepét, amely a temesvár-gyárvárosi római katolikus közösség életében is kiemelkedő alkalom, mivel templomukat a magyarok patrónája tiszteletére szentelték.

Szentbeszédében Böjte Csaba szerzetes a Szentírás fényében idézte meg Szűz Mária alakját, akinek családot és közösséget összetartó erejét mind a mai napig megtapasztalhatják a hozzá fohászkodók. Szép példaként említette a csinódi Nagy házaspárt, akik a Székelyföld szívében, az Úz patak völgyében farönkökből ökumenikus kápolnát emeltek a Szűzanya tiszteletére, ahol többek között a magyar nemzet gyarapodásáért is imádkoznak a zarándokok. Csaba testvér ugyanakkor kitért a létrejöttének 25. évfordulóját idén ünneplő dévai Szent Ferenc Alapítvány megalakulásának körülményeire is.

„Az eltelt évek alatt több mint hatezer gyermeket fogadtunk be, és nem tudunk egyet sem említeni közülük, akit megbántuk volna, hogy befogadtunk. Az embertárs számomra Isten legdrágább ajándéka. Adja Isten, hogy egymásra találjunk, hogy egymásban testvérekre találjunk” – fogalmazott a szerzetes.

A szentmise zenei szolgálatába ezúttal több templomi énekkar tagjai is bekapcsolódtak, akik Dumitresc Emil kántor vezetésével sokak által ismert magyar egyházi népénekeket szólaltattak meg.

A szentmisét követően a templom előtti téren a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület Eszterlánc és Százszorszép néptánccsoportja, valamint a Szent Ferenc Alapítvány zsombolyai gyermekotthonának fiatal lakóiból létrejött Délibáb néptáncegyüttes műsorát tekinthették meg az egybegyűltek.

A búcsúünnepre nem csupán a helyi egyházközségből, hanem a város több plébániájáról, valamint a környező településekről is érkeztek hívek, a nemzetiségi és hitbéli összetartozás szép példájaként. A búcsúi liturgián részt vett az egyházmegyés lelkipásztorok csoportja, valamint Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkésze.

Szöveg és fotó: Sipos Enikő/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria