Boldog Scheffler János vértanú püspökre emlékeztek Szatmárnémetiben

Külhoni – 2020. május 19., kedd | 17:03

Isten boldogságot készít azoknak, akik mindvégig szeretik őt és mindvégig kitartanak – mondta a Boldog Scheffler János vértanú püspök emléknapján, május 17-én a szatmárnémeti zárdatemplomban bemutatott szentmise homíliájában Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök.

Imádkozzunk azért, hogy minél hamarabb testi valónkban is jelen lehessünk a szentmisén, hálát adhassunk, hogy Isten megszabadított bennünket a járvány keresztjétől és együtt örülhessünk megváltó szeretetének – fogalmazta meg kérését Schönberger Jenő szatmári püspök a szentmise elején.

Az online mise prédikációjában a főpásztor emlékeztette híveit, hogy „a Jóisten végtelen nagy kegyelme az, amit vértanú püspökünkben szemlélhetünk. Mintha róla szólna Szent Péter apostol levélrészlete: »Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletteljesen és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetek miatt gyaláznak titeket, szégyenben maradjanak rágalmaikkal« (1Pét 3,15–16).

1952. december 6-a volt az a nap, amikor János püspökünk visszaadta életét a teremtőjének, de ezt megelőzte egy olyan súlyos nehézségekkel teli időszak, amelyben tanúságot tehetett hitéről, reményéről és szeretetéről.

Nem volt hajlandó semmiféle szín alatt eltántorodni attól a reménytől, hogy Isten minden helyzetben mellettünk áll és segít. Kitartott a reménye mellett, hogy Isten boldogságot készít azoknak, akik mindvégig szeretik őt és kitartanak.”

Schönberger Jenő kiemelte, a keresztény ember a kitartásával tanúságot tesz a mindennapok kötelességeiben, nehézségeiben is. Az erőt ehhez Istenből meríti, a forrásból, amelyhez vissza-visszatér.

„Isten bennünk akar lakni. És jöhet az életben bármilyen megpróbáltatás, ha Ő bennünk van, akkor ki fogunk tartani az üldöztetésben is a szeretete mellett – ahogyan boldog vértanú püspökünk is ki tudott tartani a halálig.

De ki tudunk tartani a mindennapi kötelességeinkben is, amelyekre Isten meghív bennünket. Amikor feszültségek, gondok jönnek, újra erőt merítünk Istenből a megbocsátáshoz, az újrakezdéshez. Ha az életben olyan helyzetbe kerülünk, hogy úgy gondoljuk, nincs erőnk folytatni, nem megszökni kell, hanem visszatérni a forráshoz.

Minket semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, csak mi szakíthatjuk el magunkat az Istentől. Ezekben a napokban keressük az alkalmakat – kicsiket, nagyokat, amelyek éppen jönnek az életben –, hogy meg tudjuk mutatni Isten iránti szeretetünket. Az is ebbe tartozik, ha jó szívvel megtartjuk azt, amit kérnek tőlünk: az állami törvényeket, az egyházi törvényeket” – tette hozzá szentbeszédében Schönberger Jenő püspök.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria