Életét Isten akarata irányította – Hám János boldoggá avatásáért imádkoztak Szatmárnémetiben

Külhoni – 2019. május 29., szerda | 17:11

Schönberger Jenő megyéspüspök a szatmári egyházmegye papjaival együtt mutatott be szentmisét május 25-én este a szatmárnémeti székesegyházban. Hám János püspökké szentelésének évfordulóján a szent életű főpásztor mihamarabbi boldoggá avatásáért imádkoztak.

„Minden év május 25-én az esti szentmisében imádkozunk Isten szolgája Hám János püspök boldoggá avatásáért. Hám János szerette Szatmárt, Szatmár szereti Hám Jánost. A püspök szerette az egyházmegyéjét, sokat tett érte. Mi, késői utódok, igyekszünk a nyomába lépni. Amit ránk hagyott, azt igyekszünk újra, régi fényében a közösség szolgálatába állítani. Aki igazán szereti Istent, az igazán tud dolgozni azért a világért, amit Isten teremtett. Erre szeretne bennünket is sarkallni az ő példája: szeressük Istent, akkor lesznek szebbek és boldogabbak emberi kapcsolataink, és lesz szebb és boldogabb maga a világ is” – fogalmazott bevezetőjében Schönberger Jenő.

A homíliát Kinczel István, a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templom plébánosa mondta.

„Hám Jánosban megvolt az, ami belőlünk hiányzik – így fogalmazott valaki jó pár évvel ezelőtt. De vajon mire gondolt? Talán a szent életű püspök áldozatkészségére, mély hitére, az Istenre való teljes ráhagyatkozására? Vagy aszkéta, önmegtagadó életmódjára? Vagy valami egészen másra?” – tette fel a kérdéseket a szónok.

„Hám János püspök sokat tett városunkért. Sokan mégis hálátlanok voltak, és támadták, rágalmazták őt. Sajnos nem volt elég bölcs, vagy inkább nem volt elég ravasz ahhoz, hogy felismerje és elhárítsa mindazok áskálódását, akik őt faltörő kosként nyomták előre politikai harcaikban. Éppen akkor kellett betölteni az esztergomi hercegprímási széket, amikor minden forrongott Magyarországon. Már érezhető volt a forradalom szele, és őt szemelték ki áldozatnak. A nagy vihar után volt más jelentkező a prímási székre, rá pedig már nem volt szükség. Hám János saját bevallása szerint nem volt jártas a politikában, de ez nem is feltétele az életszentségnek, s így nem csorbítja azt” – fejtette ki Kinczel István.

„A püspök életének irányát nem a személyes érdekek, nem a hatalom, a kényelmes élet határozták meg, hanem Isten akarata. Talán ez hiányzik belőlünk? A személyes érdekek, a kényelem alárendelése egy szent ügy szolgálatának. Lényeges és létfontosságú, hogy az értékek megmaradjanak. Ne az önző érdekek, a kényelem, a hatalom megszerzése, a mások fölött való zsarnokoskodás váljon értékké, követendővé. Amíg az Úr tanítását vesszük alapul, ez soha nem történhet meg. Hiszen Ő az önzetlen, önfeláldozó szeretetre tanított, és tanításának megtartására bátorít az evangéliumban” – zárta homíliáját a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templom plébánosa.

A szentmise végén Schönberger Jenő a papsággal és a ministránsokkal Hám János szarkofágjához vonult, ahol a hívekkel együtt elimádkozták a néhai főpásztpor boldoggá avatásáért szóló imát.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria