Először rendezett jótékonysági bált Münchenben a helyi magyar karitász

Külhoni – 2020. február 13., csütörtök | 11:13

Mintegy kétszáz magyar gyűlt össze jótékonysági bálra a München belvárosában lévő Augustiner Stammhaus dísztermében február 1-jén. Az eseményt első alkalommal szervezte meg a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség kötelékében tevékenykedő Magyar Karitász Szolgálat.

A vendégeket Merka János, a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség plébánosa és a karitászszolgálat elnöke, valamint Szarvas Erzsébet, az egyházközség lelkipásztori munkatársa és a bál szervezője fogadta.

A jótékonysági bál kezdetén Szarvas Erzsébet köszöntötte a vendégeket, köztük Spiller Krisztinát, a magyar közösséggel való kapcsolattartásért felelős diplomatát és Gurza László konzult, akik az esemény fővédnökségét vállaló müncheni magyar főkonzulátust képviselték. Spiller Krisztina megnyitóbeszédében üdvözölte a jótékonysági bál megvalósulását, valamint reményét fejezte ki, hogy a rendezvény hagyományt fog teremteni.

A táncos mulatságot a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközséghez tartozó Erdingi Magyar Közösség angol keringője nyitotta meg. Az est hangulatfelelőse a Csongrádról Münchenbe érkező Spontán Zenekar volt. Nekik köszönhetően a táncparkett sosem volt üres, és a hangulat az est kezdetétől egészen éjfélig kifogástalan volt. A tánc mellett a vacsora és a tombolavásárlás sem maradhatott el. A szerencsések értékes ajándékokat vehettek át, egy hatputtonyos tokaji aszút, herendi porcelánt és különféle utalványokat.

Az est egyik fénypontjaként színpadra lépett Késmárky Marika táncdalénekesnő, aki az 1969-es táncdalfesztivál első helyezettjeként vált ismertté Magyarországon, majd később nemzetközi színtéren is. A bálon az akkori nyertes zeneszámmal örvendeztette meg a közönséget, de műsoron volt egy gospel Nobody Knows the Trouble I’ve Seen címmel és a Szeressük egymást, gyerekek is.

A müncheni magyar bálozók nemcsak  egymás társaságát élvezhették és táncot rophattak, hanem mindeközben egy nemes cél megvalósulását is elősegíthették: az enyhe, középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő, valamint autista gyermekek nevelését-oktatását és egészségügyi, valamint pedagógiai fejlesztését ellátó Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Csongrádi Tagintézményét támogatták ugyanis a megvásárolt jegyekkel. 

Az eseményt az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdal zárta éjfélkor.

Forrás és fotó: Taczman Andrea, a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria