Eltemették Milan Šášik püspököt, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye főpásztorát

Külhoni – 2020. július 22., szerda | 19:01

A temetési szertartás két napon keresztül zajlott Ungváron. A július 20-án, magyar idő szerint 9 órakor kezdődő ószláv nyelvű liturgiát Jan Babják vezette, mellette Luscsák Nílus segédpüspök és Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek celebráltak sok más keleti és latin rítusú püspökkel együtt.

Milan Šášik temetésén a koronavírus-világjárvány okozta szigorítások ellenére két magyarországi főpásztor is részt tudott venni: Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök.

Máriapócson július 18-án, szombaton végeztek Szent Liturgiát az elhunyt lelki üdvéért, majd Orosz Atanáz miskolci püspök vezetésével panachidát is.

A temetés szertartásának egy részét 19-én, vasárnap este végezték az ungvári szeminárium templomában. Majd hívek ezrei egész éjjel virrasztottak a kihelyezett koporsó mellett, melyet másnap ünnepélyes menetben a székesegyházba vittek át. Július 20-án, Szent Illés ünnepén főpapi Szent Liturgiával és a temetés befejezésével búcsúztatták az elhunyt főpásztort. Az ószláv nyelvű liturgiát Jan Babják vezette, mellette Luscsák Nílus OFM segédpüspök és Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek celebráltak sok más keleti és latin rítusú püspökkel együtt. A Szent Liturgián nemcsak ószláv nyelven hangzottak el imák, hanem az ukrán mellett magyarul és románul is.

Mielőtt az elhunyt főpásztor holttestét elhelyezték a székesegyház altemplomában, Béres Péter rektor felolvasta Ferenc pápa üzenetét, valamint Ukrajna nunciusa, Claudio Gugerotti is küldött üzenetet a gyászoló híveknek és papoknak. Lelkes és lelkesítő búcsúztatót mondott Ukrajna nagyérseke, Szvjatoszláv Sevcsuk, valamint a magyarok nevében Kocsis Fülöp metropolita. Magyarul hangzott el Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök és Majnek Antal munkácsi római katolikus püspök emlékbeszéde is.

Végül Luscsák Nílus segédpüspök megható szomorúsággal sorolta még hosszan, hogy ki mindenki gyászolja a sokak által annyira szeretett főpásztort. Ennek a mozzanatnak az volt az érdekessége, hogy mire a segédpüspök befejezte a búcsúzók fölsorolását, közzétették a hírt, hogy ő lesz az egyházmegye adminisztrátora a püspöki szék rendes betöltéséig. Így a gyászba kevés öröm is vegyült, mert az egyszerű szívű segédpüspököt legalább annyira szeretik a kárpátaljai görögkatolikus hívek, mint a megboldogult főpásztort.

A holttestet fémzáras koporsóban helyezték el a kriptában, Milan püspök utolsó kérésének megfelelően közvetlenül Romzsa Tódor püspök sírhelye fölé. A székesegyház körüli téren sok ezren maradtak még ott, hogy imádsággal búcsúzzanak el szeretett főpásztoruktól.

Adj, Urunk, tőlük elköltözött Milan főpásztornak boldog nyugalmat és örök emléket!

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Kárpátaljai Görögkatolikusok Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria