Erősítsd hitünket! – Interjú Böcskei László nagyváradi megyéspüspökkel

A nagyváradi püspököt a kerek évfordulóról, sikerekről, nehézségekről és természetesen a közelgő pápalátogatásról kérdezte az erdélyi portál munkatársa.

– Egy kerek évforduló mindig szép ünnep, egyúttal alkalom a visszatekintésre, bizonyára Ön is mérleget vont az elmúlt évtized történéseiből. Mit tart váradi püspöki pályafutása legnagyobb eredményének, mire emlékszik a legszívesebben?

– Püspökké szentelésem tizedik évfordulója valóban alkalmat nyújtott arra, hogy visszatekintsek az elmúlt évtizedre, hogy magamban és magam számára mérlegeljem ezt az időszakot, amely eléggé intenzív és nagy kihívásokkal teli periódusnak mondható.

Amire sokszor visszagondolok, az az indulás és az akkori szorongás, ami bennem volt, amikor egy ilyen nagy múltú egyházmegye élére kerültem. A nagyváradi egyházmegye több évszázados múlttal rendelkezik és a történelem folyamán sok mindennel szembesült az itteni katolikus közösség. Voltak fény- és mélypontok, volt növekedés és összeomlás, virágzás és nagyon sok küzdelem. Kinevezésemkor a legfiatalabb megyéspüspök voltam, időbe került, hogy reális képet alkossak magamnak arról, mi a legjellemzőbb a nagyváradi egyházmegyére.

Már püspöki szolgálatom kezdetén sok pozitív tapasztalatban volt részem, és a már említett örökség, amivel büszkélkednek is a váradiak, mégis arra mutatott rá, hogy ebben az egyházmegyében van élni akarás. Elég gyorsan kikristályosodott bennem, hogy nekünk az a feladatunk, küldetésünk, hogy ilyen irányba tegyünk valamit, azaz ne csak a múltat tudjuk méltatni a mi jelenünkben, hanem tudjunk építeni a jövőnek, természetesen a realitások ismeretében. Ahogy országunkat nem kímélte meg a változás szele, úgy a nagyváradi egyházmegyében is észlelhetőek és érezhetőek voltak ezek az átalakulások. Ma is beszélünk híveink számának csökkenéséről, az elöregedésről, a fiatalság egy része elmegy, már nem kötődik annyira a szülőföldhöz. Nincsenek már meg azok az intézmények, amelyek a kommunizmus előtt biztosították az Egyház sokrétű jelenlétét. A kialakult helyzet arra engedett következtetni, hogy a mi feladatunk keresni az új utakat és élővé, még elevenebbé tenni ezt az egyházmegyét, folytatni azt az építést, amit már elődeink is elkezdtek, és nem ritkán nagy áldozatok árán teljesítettek.

– Hogyan látott hozzá ehhez az építőmunkához?

– Ahogy olyankor szokás, a püspökszentelésemre készülve jelmondatot választottam magamnak: „Fidem comforta” (Erősítsd hitünket). Igaz, akkor inkább magamra gondoltam és arra, hogy erős hittel kell hozzálátni a feladatokhoz, mert csakis az Istenbe vetett hit adhatja azt a belső erőt és mutatja a helyes irányt, amelyet követve helyt tudok állni a feladatokban. Gyorsan rájöttem, hogy ez a jelmondat meghatározza az egész programunkat, amit közösen, az egyházmegye közösségében kell megvalósítanunk. Munkatársaimmal együtt több irányba próbáltunk kezdeményezni, főleg a közösségépítés és -erősítés terén. Mindig is fontosnak találtam, hogy híveink, akiknek nagy része szórványban él, sokszor kettős, nemzetiségi és vallási kisebbségben, ne érezzék magukat elhagyatottnak. Törekedtünk arra, hogy a legkisebb közösségeket is bekapcsoljuk az egyházmegye életébe. Ezért mindig olyan utakat keresünk, amelyeken elindulhatunk egymás felé, hogy a hit közös megélésében és ünneplésében találkozva értékesebb és hitelesebb legyen egyéni és közösségi életünk. Elindult tehát egy folyamat, amit úgy próbálunk tovább építeni, hogy mindenhol érezhető legyen a nyitás a világ felé, mert a keresztény ember küldetése nemcsak arról szól, hogy a templom falai között vagyunk katolikusok, hanem a mindennapi életben kell bizonyítani, megmutatni, igazolni a mi hitünket.

– Sajnos elkerülhetetlenek a kudarcok is, hiszen a román állam intézményei mindent megtesznek, hogy a kommunizmus idején elkobzott vagyont ne adják vissza jogos tulajdonosuknak, vagy ha visszaadták, akkor valamilyen úton-módon visszavegyék. A váradi egyházmegyében sincs ez másként, gondolok a pénzügyi palotára vagy éppen a Szacsvay Imre Általános Iskolára. Most milyen stádiumban van a küzdelem?

– Én nem annyira kudarcokról, mint inkább nehézségekről beszélnék. Olyan megközelítésből hangsúlyoznám ezt, hogy az 1989-es fordulat után, amikor már szóba jöhetett a régi visszaélések kiigazítása, az Egyház is joggal kezdte követelni elkobzott javainak visszaszolgáltatását. Eleinte nem volt törvény, majd amikor ez megszületett, olyan folyamat indult el, amely sok esetben megoldást is hozott, de sokszor problémákat okozott és továbbra is nehézségeket okoz. Arra gondolok, hogy a visszaszolgáltatási törvény nagyrészt külső nyomás alatt született meg, és amikor az állam elérte célját, az alkalmazás már lelassult.

Azt is tudni kell, hogy nem egyszerű visszaszolgáltatásról kell beszélni, mert ez nagyon leszűkítené a kört. Az államosítás előtt minden egyháznak nagyon gazdag intézményhálózata volt, amely biztosította a sokféle tevékenységet iskolákban, kórházakban, szociális otthonokban, szerzetesi közösségekben, stb. Voltak különféle alapok, alapítványok, amelyek egyházi tulajdonú javakat kezeltek, de amelyeknek folytonosságát ma már nem tudjuk bizonyítani úgy, ahogyan elvárják tőlünk a hatóságok. És innen ered a sok nehézség: az állam nem fogadja el a jogutódlás folytonosságát, mert a telekkönyvekben sokszor nem csupán az szerepel, hogy egyházi tulajdon, hanem egy alapítvány vagy más egyházi szervezet neve van feltüntetve. Emiatt sok esetben nem tudjuk az elvárásoknak megfelelően alátámasztani kéréseinket, mert amíg az egyházi jog szerint egyértelmű és világos, hogy az egyházmegyéknek és plébániáknak jogában áll egy katolikus iskolaalap épületét birtokolni, visszaigényelni, a polgári törvény ezt nem így értelmezi. Mindez olyan légkörben történik, amelyből hiányzik a múlt rendszer visszaéléseinek korrigálása. Ez a helyzet áll fenn Nagyváradon a Szacsvay-iskolával, hiszen ott is egyházi alapítványról van szó, ez a helyzet a pénzügyi palotával is, amely egy szerzetesrend tulajdonát képezte, és nem mondható az egyházmegye tulajdonának.

A visszaszolgáltatások körüli törekvéseink mellett azonban van egy másik sürgető feladatunk is, amire törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben: biztosítanunk kell a már tulajdonunkban lévő egyházi javakat. Ez nem kis feladat, mert azt feltételezi, hogy a legkisebb plébániáig mindenhol telekkönyveztetni kell a javainkat, frissíteni az adatokat. Mindezt nem azért tesszük, mert gazdag egyházról álmodozunk, hanem mert ezekre a javakra szükségünk van intézményeink működtetéséhez, hogy ott tudjunk lenni az oktatásban, legyen iskolánk, óvodánk, bölcsődénk, tudjunk foglalkozni a fiatalokkal, a gyermekekkel, tudjunk ott lenni, ahol a szociális helyzet segítségre szólít minket, betegek gondozásában, idős emberek megsegítésében. Már kialakultak azok a struktúrák, amelyek biztosítják ezt a jelenlétet. És ide sorolnám a kultúrát is, hiszen az Egyháznak, egyházmegyénknek ilyen téren is meghatározó szerepe volt. Ahhoz, hogy mindez működjön, szükség van háttérre. Ezeknek a javaknak többek között az a rendeltetése, hogy mind a plébániák szintjén, mind központi szinten biztosítsanak alapot ahhoz, hogy – amint Ferenc pápa buzdít minket – az Egyház vegye ki részét az egész társadalom alakításából.

– Az idei év különösen jó hírrel szolgált az erdélyi római katolikusok számára: ellátogat hozzánk Ferenc pápa, aki Csíksomlyón a magyar hívekkel is találkozik. Hogyan készül a Szentatyával való júniusi találkozóra?

– Valóban nagyon jó hír ez. A püspökök tavalyi ad limina látogatásán már tudtunk róla, csak az nem volt még világos, pontosan mikor kerül sor a látogatásra. Ez a második alkalom, amikor Péter utódja ellátogat országunkba. A szentté avatott II. János Pál pápa idejében, 1999-ben a látogatás csak Bukarestre korlátozódott, most van egy előrelépés, és a Szentatya felkeresi az ország katolikusságának reprezentatív helyeit. Eléggé összetett katolikus világot képezünk mi itt: Temesvár, Várad, Szatmár, Gyulafehérvár latin rítusú és inkább magyar nyelvű történelmi egyházmegyéi mellett ott vannak a bukaresti, jászvásári román nyelvű latin egyházmegyék, valamint a hat román nyelvű görögkatolikus egyházmegye, amelyek fontos helyet töltenek be a Katolikus Egyház ilyen jellegű összetételében. Nagyon pozitív jelzés, hogy a Szentatya különböző állomáshelyein érinti ezeket a közösségeket, és mindegyiket külön meg akarja látogatni. Mi itt Váradon nagyon örvendünk, hogy Csíksomlyóra is ellátogat, ahol inkább a magyar nyelvű katolikus híveknek a vendége lesz. Nagy ajándéknak látom ezt a látogatást, és fontos, hogy helyesen tudjuk megközelíteni ezt a lehetőséget. Nagy hálával és kellő komolysággal, nyitottsággal kell fogadnunk, hiszen arra a kis időre, amíg a pápa Csíksomlyón tartózkodik, ott lesz a világegyház, mi leszünk az Egyháznak a központja. Ez nem kis szerep, ellenkezőleg, kitüntetés, de mindenekelőtt nagy kegyelem és lehetőség.

– Mit üzen a csíksomlyói kegyhelyre készülő híveknek?

– Tekintsük magunkat megajándékozottaknak! Ezeréves történelmünkben most látogat hozzánk először pápa, méghozzá Csíksomlyóra. Ez ajándék és egyben kihívás is számunkra. Egyrészt a múltra irányítja a figyelmünket, gondolok itt azokra, akik a nehéz időkben hűségesen megmaradtak hitük és a római pápa mellett. Másrészt a jövőbe mutat, főleg a mai idők kihívásaira való tekintettel, hogy ne veszítsük el bizalmunkat, próbáljunk meg mi is helytállni a mi utunkon. Egy ilyen eseményen a Szentatyával, valamint az egymással való közösség egymás felkarolását, megerősítését jelenti. Ez az, amire nekünk szükségünk van most, a mai világban. Ezt üzenném a zarándokoknak, hogy ilyen vágyakkal és ilyen lelkesedéssel várjuk és közeledjünk az eseményhez, hogy egymásra találva még erősebbek tudjunk lenni, és még többet tudjunk tenni hitünkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért. Remény, bizalom és hála – így foglalnám össze röviden üzenetemet a pápalátogatásra készülőknek.

Forrás és fotó: Kronika.ro/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír