Esterházy-zarándoknapra várják az érdeklődőket a szlovákiai Alsóbodokra

Külhoni – 2022. szeptember 11., vasárnap | 17:14

Zarándoknapra várja az érdeklődőket szeptember 16–17-én az alsóbodoki Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont a 65 évvel ezelőtt elhunyt Isten szolgája Esterházy János végső nyugalomra helyezésének 5. évfordulója alkalmából. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke lesz.

Az öt évvel ezelőtt megáldott alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont a felvidéki magyarság egyik fontos lelki központjává vált, ennek köszönhetően pedig egyre többen megismerik Isten szolgája Esterházy János önfeláldozó és ellenségeiért imádkozó szeretetének ránk hagyott példáját.

Esterházy János nyughelyén, Zoboralján (Zoborvidék, Szlovákia) minden zarándok otthonra lel, érkezzen egyénileg, családjával vagy közösségével Alsóbodokra. Isten szolgája Esterházy János végakarata teljesülésének 5. évfordulóján ötödik alkalommal szervezik meg a búcsúval egybekötött találkozót, ahol helye van a közös elmélkedésnek és imádságnak, de a közös étkezésnek és a testvéri beszélgetéseknek is, ahol a zarándokok osztozhatnak egymás gondjában, örömében, bánatában.

„Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk! Szeressük, tiszteljük és becsüljük mindenekfelett Istenünket és anyánkat, és szeressük egymást, mint jó testvérek, mert csak a családi összetartozásnak az életbe átvitt tudata biztosíthatja a szebb és boldogabb jövőt” (MTI, 1940. XII. 24.) – idézi Isten szolgája Esterházy János hívó szavait a közlemény.

A szeptember 17-i Esterházy-zarándoknapra érkező testvérektől ezúttal is szívesen fogadják a magukkal hozott kéréseket, imaszándékokat, adományokat, beleértve a településük koszorúját vagy földadományát is. A szervezők kérik, hogy a földadományt tartalmazó zsebkendőnyi vászonzacskót jelöljék meg a település nevével, címerével és azt érkezésük után a szabadtéri oltár előtt adják át a szervezőknek. A megszentelt földadományokat a szentmise után a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna sziklasírjában, Esterházy János urnafülkéjében helyezik el.

*

A Via Mariae polgári társulás szeptember 17-én gyalogos zarándoklatot indít, amely 9.30 órakor indul a bábindali Szent Imre-templomtól Alsóbodokra. A 4 kilométeres zarándoklaton előzetes jelentkezéssel bárki részt vehet. További információ IDE kattintva érhető el.

A szervezők a részt vevő lelkiatyákat arra kérik, hogy érkezésüket szíveskedjenek előre jelezni az info@esterhazyjanos.eu e-mail-címen, hogy lehetséges legyen a gyóntatási rend előre tervezése is. Idén is szívesen fogadnak minden imaszándékot vagy írásban a fenti címre elküldött kérést, amelyeket a szentmise során az áldozati ajándékokkal együtt helyeznek majd az oltárra.

„Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk!”
(Esterházy János)


Helyszín:
Esterházy János Zarándokközpont, Alsóbodok, Kálvária tér

Időpont: 2022. szeptember 16–17. (péntek, szombat)

Az Esterházy János-zarándoknap vigíliai eseményei Alsóbodokon – szeptember 16., péntek

17.30 Zarándokmise a Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában

18.00 Az Isten szolgája Esterházy Jánost bemutató portrékiállítás megnyitója a nagysátorban

18.30 Eltörölhetetlen történetEsterházy-dokumentumfilm bemutatója és beszélgetés a film lengyel alkotóival a konferencia-központban

21.00 Gyertyafényes keresztút, majd imavirrasztás a békéért a kápolnában

 *

Az Esterházy János-zarándoknap programja – szeptember 17., szombat

9.30–11.00 Esterházy János gyalogos zarándoklat Bábindalról Alsóbodokra

10.00-tól Kapunyitás, a zarándokok fogadása, beszámoló az Esterházy János Zarándokközpont eseményeiről

11.00–11.30 „A mi jelünk a kereszt!”, a gyalogos zarándokcsoport bevonulása a zarándoknap jelképével (imaszándékok, földadományok fogadása, megáldása)

11.30–11.50 Isten szolgája Esterházy János köztünk való jelenléte: tanúságtételek, beszámolók

11.50–12.00 Beszámoló az Esterházy János végakaratát teljesítő temetésről

12.00 Úrangyala imádság

12.05–12.20 Az alsóbodoki asszonykórus fellépése

12.20–13.15 Isten szolgája Esterházy János üzenete a mához – Dr. Csókay András és Eperjes Károly gondolatai

13.15–14.15 A Hűség keresztútjának imádságos bejárása

14.15–14.45 Az Esterházy János-emlékérem ünnepélyes átadása

14.45–15.00 A vendégek köszöntése

15.00 Ünnepi hálaadó szentmise, főcelebráns: Marton Zsolt váci megyéspüspök
(A szentmise szándéka: Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért, magyar és közép-európai vértanú társaiért, a nemzetek közti megbékéléséért, az ukrajnai békéért, a családokért)

17.00 Esterházy-oratórium, a Szent Efrém Férfikar előadása

A zarándoknap védnöke Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye püspöki helynöke.

Szervezők: Alsóbodok település, Csemadok, Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület, Esterházy Akadémia, Esterházy János Polgári Társulás, Pázmaneum Társulás, Reconciliatio Esterházy János Egyesület.

Forrás és fotó: Esterházy János Zarándokközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria