Éves nagygyűlést tartott a nagyváradi karitász

Külhoni – 2021. március 18., csütörtök | 18:16

A nagyváradi püspöki palota dísztermében, a járványügyi szabályok betartásával szervezte meg március 16-án kedden éves nagygyűlését a Caritas Catolica Egyesület. A megbeszélés fő témája a múlt évi pénzügyek ellenőrzése és a mérleg ismertetése volt, illetve a tagok szavaztak a 2021-re tervezett költségvetésről is.

A megbeszélésen az előző év költségvetésének bemutatása után a 2021-re tervezett költségeket tekintették át és hagyták jóvá a tagok. Az idei tervekről Rajna József igazgató, valamint Dunai József ügyvezető igazgató beszéltek. Mindenki reményét fejezte ki, hogy idén nem kell majd szembenézni és megoldást találni azokra a kihívásokra, amelyek az elmúlt esztendőben megnehezítették az egyesület működését, a szolgáltatások biztosítását. A beszámolókból az is kiderült, hogy anyagi szempontból a nehéz helyzet ellenére is sikerült bizonyos mértékig egyensúlyban maradni, de a járványállapot lelki szempontból sok gondot okozott mind a gondozottaknak, mind a gondozóknak, illetve a szociális szolgáltatást biztosítóknak.

Böcskei László megyéspüspök mindenkinek megköszönte munkáját, majd Ferenc pápa iraki apostoli útján elhangzott beszédei által inspirált gondolatokkal bátorította a jelenlevőket tevékenységük további eredményes és reményteljes folytatására.

A főpásztor a karitász vezetőségét és a jelen levő tagokat egyaránt biztosította támogatásáról a maga és az egyházmegye részéről. A gyűlés végén megemlékeztek az egyesület nemrég elhunyt tagjairól és imádkoztak értük.

Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria