Három hónapot töltött a szentszéki magyar nagykövetségen a közigazgatási ösztöndíjas Fogarasi Gyula

Külhoni – 2021. december 16., csütörtök | 9:01

Fogarasi Gyula a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramnak (MKÖ) köszönhetően három hónapon keresztül részt vett a Szentszék és a Szuverén Máltai Lovagrend mellé rendelt magyar nagykövetség munkájában – minderről a Vatikáni Rádió műsorának számolt be.

Fogarasi Gyula bemutatta az MKÖ-programot, amely lehetőséget kínál a fiatal diplomásoknak tíz hónapos szakmai gyakorlatra, amelyből hét hónapot belföldi hivatalokban, hármat külszolgálaton tölthetnek. Fogarasi Gyula az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságon végzett hét hónapos munka után került Rómába, a szentszéki magyar nagykövetségre, ahol aktívan és nagy odaadással vett részt a mindennapi munkában, diplomáciai tevékenységben. Az interjúban elmondta, milyen fontosabb feladatokkal bízták meg, amelyeket Habsburg-Lotharingiai Eduárd nagykövet és Papp László első beosztott irányítása alatt végzett.

Az elmúlt időszak különösen intenzív hónapokat jelentett a szentszéki magyar nagykövetség számára, hiszen szeptemberben Ferenc pápa Budapestre látogatott, hogy bemutassa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét.

Fogarasi Gyula arról is beszámolt, hogy munkája mellett hogyan kapcsolódott be a római magyar közösség életébe. Kiemelte annak jelentős egyházi programjait, így a keddenkénti magyar szentmisét a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolnában és a hó végi magyar nyelvű szentmiséket a Santo Stefano Rotondo-bazilikában. A havi szentmisék közül a legutóbbit november 28-án, advent első vasárnapján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatta be.

Az interjú ITT hallgatható meg.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövettel